Kronológiailag a CertUnion Kft. első alkalmazottja vagyok. Én voltam ugyan az első, de már a kezdetektől tudtam, kik lesznek a kollégáim, csak várni kellett, hogy újra egymásba csússzanak az idősíkok és együtt lehessek azokkal, akikkel ezt az egészet megálmodtuk. Mindezeknek köszönhetően végigéltem a cég fejlődését, minden munkakörbe belekóstoltam, míg végül megtaláltam a leginkább hozzám illőt. Feladatom a tanúsítási folyamat felügyelete, a tanúsítványok kezelése (kiadása - nyilvántartása - felfüggesztése - visszavonása), továbbá a szakmai teendők: megfelelés biztosítása a ránk vonatkozó szabványoknak, előírásoknak, valamint kapcsolattartás felettes szervünkkel, a Nemzeti Akkreditáló Hatósággal.
Minőségirányítási szakemberként nemcsak a munkámban, hanem a magánéletemben is igyekszem a megszerzett tapasztalatokat, a felhalmozott tudást kamatoztatni. Férjemmel elmerülhettünk volna a lakásfelújítási feladatok tengerében, ha nem alkalmazzuk a folyamatszemléletű megközelítést és nem minimalizáljuk a kockázatainkat, valamint nem hinnénk a folyamatos fejlődésben.
Nem mindennapi cég a miénk, bennünket elsősorban nem a profit vezérel, hanem hogy EGYÜTT - EGYMÁSÉRT dolgozhatunk.