Auditoroknak

A tanúsítási szakma elképzelhetetlen az auditorok munkája nélkül.

Cégünkkel közel 60 nélkülözhetetlen auditor áll szerződéses viszonyban, akik együttműködése, szakmai fejlődésének biztosítása és a cég jövőjével kapcsolatos jól informáltsága számunkra kulcsfontosságú. Ezért – 2012-től kezdve – évente egy alkalommal kétnapos szakmai fórumot szervezünk szakembereinknek.

Cégfilozófiánk egyszerűen megfogalmazható. „Elsősorban emberek, s csak másodsorban munkatársak vagyunk. Ha pedig magánemberként rendben vagyunk önmagunkkal, a munkánk során sem ismerünk lehetetlent.”

A régi beidegződések és a hatékonyság mindenek feletti hajszolása okán egyelőre még kevés vállalati döntéshozó érzett rá ennek a stílusnak az ízére. Hazánkban ma csak mutatóban vannak a hasonlóan gondolkodók, de ha lassan is, azért érezhetően terjed a panaszkodás helyett a cselekvést előtérbe helyező látásmód.

Hogy ez az ars poetica mennyire fogadóképes közegre talált az auditor fórumon résztvevő alkalmazottak és partnerek között, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a realitás talaján közismerten két lábbal álló auditorok a találkozó kötött részét követő egy kortárs írónő előadását és könyvbemutatóját választották a csábító wellness helyett.

Tisztelt Partnereink!

örömmel értesítjük Önöket, hogy 2016. október 6-i hatállyal a NAH megszerezte az EA MLA aláírói státuszt az alábbi területekre:

  • az EN ISO/IEC 17025 szabvány szerint a vizsgálólaboratóriumok és kalibráló laboratóriumok,
  • az EN ISO 15189 szabvány szerint az orvosdiagnosztikai laboratóriumok,
  • Tanúsító testületekre:
    • az EN ISO/IEC 17021-1 szabvány szerint az irányítási rendszerek,
    • az EN ISO/IEC 17024 szabvány szerint a személytanúsítás,
    • az EN ISO/IEC 17065 szabvány szerint a terméktanúsítás, valamint
    • az EN ISO 14065 szabvány szerint az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvény szerinti hitelesítő szervezet (EU ETS hitelesítők) területén.

    A hírről a NAH hivatalos honlapján is tájékozódhat az alábbi linkre kattintva: http://nah.gov.hu/hirek/136

    Szabó Mirtill, ügyvezető

2022. 11. 15.
minőségügyi konferencia

Lépni kell? Lépni kell! – minőségügyi konferencia a gazdasági válság hatásainak tompítása érdekében

A recesszió hatásait a gazdaság szereplői a bőrükön érzik, függetlenül attól, hogy mely szektorban tevékenykednek. Éppen ezért a 2022.  november 11-ére szervezett online közvetítésű minőségügyi konferencia nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megoldáscsomagot vagy legalábbis ötleteket […]
2022. 09. 14.
csapatépítő

Csapatépítő: félig játékosan és nagyon komolyan

“Amíg jobban félünk a változástól, mint a megszokott rossztól, addig minden marad a régiben.” – Ez a Ferenczi Klaudia idézet volt a mottója a múlt heti, az auditorainknak szervezett csapatépítő rendezvénynek. A “Mátraaljai, faluszéli” eseményen […]
2021. 09. 29.
auditor fórum

Auditor fórum 2021. – felvettük a ritmust

Abban, mi szakmabeliek valamennyien egyetértünk, hogy szükség van azokra a fórumokra, ahol a tanúsítás újdonságait és az aktuális kérdéseit megvitathatjuk egymás között. Meg persze abban is egyetértünk, hogy hasznos, ha az ebben leginkább érintettek személyesen […]
2021. 05. 18.
audit

Audit a monitoron

Itt, ezen a felületen jelentettük be majd’ egy évvel ezelőtt (Online tanúsítás a home officeból), hogy a járványhelyzetre való tekintettel a tanúsítást áthelyezzük az online térbe. A váltás sikerrel zajlott, az audit lefolytatására jelentkező vállalkozások […]
2019. 12. 09.
Kis szabvány határozó

Tanúsítási kódfejtő avagy kis szabvány határozó

Ismerik azt a viccet, hogy két auditor beszélget?… Nem csodálom, hogy nem, mert ha lenne is ilyen tréfa, valószínűleg keveseknek mondana valamit, lévén a két auditor párbeszédéből nem sokat értenének. Ugyanis, ahogy minden szakmának megvan […]
2019. 04. 17.
Öt nap és egy maraton

Öt nap és egy maraton

Mire elég öt nap? Vajon elegendő-e arra, hogy leszámoljunk a félelmeinkkel, előfeltevéseinkkel, miszerint a szabványról csak rém unalmasan lehet beszélni? És vajon elegendő-e 40 óra ahhoz, hogy az ISO 9001-hez közelebb kerüljünk, még akkor is, […]
TUDÁSKÖZPONT
Magyar