„A minőség a fejekben kezdődik.”
C. Borgward
 

Minőségpolitika

A CertUnion Kft. célja, hogy partnerei számára magas színvonalú szolgáltatást nyújtson az irányítási rendszerek tanúsítása területén, kiemelt hangsúlyt helyezve az egyre növekvő számú integrált irányítási rendszerekre. Célunk, egy értékeken alapuló, meghatározó piaci szerepet betöltő tanúsító szervezet felépítése és működtetése, valamint olyan munkahely megteremtése, ahol a minőségi munka mellett az emberi értékek meghatározó szerepet kapnak.

Célunk elérése érdekében, összeállítottuk szervezetünket, kidolgoztuk minőségirányítási rendszerünket és folyamatainkat, amelyek eredményessége és folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségünk töretlen.

Tanúsító szervezetünk fejlődése és fejlesztése érdekében meghatároztuk céljainkat, amelyeket rendszeresen felülvizsgálunk, teljesülésüket követően pedig újabb- és újabb célokat tűzünk ki magunk elé és kívánjuk ezeket is megvalósítani.

A minőségi munkát, tapasztalt, jól képzett belsős és külsős munkatársakkal biztosítjuk, akik képzéséről, utánpótlásáról, folyamatosan és rendszeresen gondoskodunk. Kiemelt hangsúlyt helyezünk munkakörnyezetünkre, amelynek kialakításában és fenntartásában messzemenően figyelembe vesszük a mindenkori egészségvédelemre vonatkozó előírásokat, mivel hisszük és tudjuk, hogy az egészséges munkatársak hatékonyabban végzik feladataikat, teljesítményük egyenletesen megbízható.

Nyilatkozatainkat, minőségpolitikánkat és céljainkat házon belül, valamint tanúsított partnereink és leendő vevőink számára is elérhetővé tesszük, és folyamatosan felülvizsgáljuk minden olyan alkalommal, amikor akár külsős, akár belsős munkatársaink esetlegesen partnereink észrevételei, visszacsatolásai ezt szükségesnek látják. Ezen túlmenően az éves értékelések alkalmával is áttekintjük aktualitását, küldetésünkkel, céljainkkal való összhangját, alkalmasságát.

Szabó Mirtill ügyvezető

Budapest, 2015. szeptember 21.