Szubjektív évértékelés

A mai gazdasági környezetben, ahol a kisvállalkozásoknak nem egyszerű feladat egyáltalán talpon maradni, felértékelődik minden egyes előrelépés szerepe. Ebben a helyzetben a stagnálás nem elég, a jövőt a szervezeti és gazdasági fejlesztések jelentik. A CertUnionnak pedig az elmúlt időszak eredményeit látva van jövője a piacon!

CertUnion 2014 Christmas

Ahhoz, hogy gazdasági társaságunk fokról fokra feljebb lépjen, anyagi forrásokra van szüksége. Amennyiben egy adott cég ezt teljes mértékben saját zsebből elő tudja teremteni, úgy, az a likviditásáról ad meglehetősen pozitív képet. Vállalkozásunk, a CertUnion Hungary Kft. viszont részben pályázatok útján szerezte meg a következő szint eléréséhez szükséges tőkét. Hogy ezt mégis miért értékeljünk munkánk elismeréseként? Mert a tény, hogy pályázatokon voltunk képesek indulni egyben azt is jelenti, hogy a közismerten szigorú feltételeknek maradéktalanul megfeleltünk. Másrészt, mert a vállalkozásfejlesztésre elnyert 2,3 milliós forrás mellé – 50%-os támogatottságú tender lévén – a fennmaradó hányadot is ki tudtuk termelni.

Bizonyára ennek is szerepe volt abban, hogy 2014-ben csaknem 20%-os árbevétel-növekedést könyvelhettünk el.

Büszkék vagyunk arra, hogy akkreditációinkat eredményesen fenntartottuk, a munkánkkal elégedett partnereink bizalmát sikerült megőriznünk, ami megint csak jóleső visszaigazolást ad nekünk.

Azt, hogy egy vállalkozás stabil alapokon áll és hogy elkezdődött a lassú építkezés – ezt minden cégvezető pontosan tudja –, a létszámfejlesztés mutatja meg a legjobban. E tekintetben is előrelépést értünk el, hiszen ez év decemberétől új taggal bővült kollektívánk.

Új munkatársunk, Edina a Budapesti Műszaki Főiskolán végzett, ami már önmagában is jó ajánló levélnek számít a szakmában, ám nem elsősorban végzettsége, sokkal inkább hozzáállása és tanulékonysága miatt – nem utolsó sorban pedig a sokéves ismeretség és a közvetlen közelről megtapasztalt szakmai elhivatottsága okán – esett rá a választásunk. A három kisfiú büszke anyukája ezentúl a CertUnion csapatát erősíti. Az ő feladata az auditorok által elkészített anyagok ellenőrzése, az esetleges hiányosságok esetén a szükséges dokumentációk bekérése, az audit anyagok tanúsítási döntésre való előkészítése valamint az auditorok munkájának értékelése.

A fentiekben felsoroltak miatt érezzük azt mindannyian itt a CertUnionnál, hogy jó úton járunk. Ám eredményeinknek mindenképp részesei hűséges partnereink, akik évről évre megajándékoznak a bizalmukkal. És természetesen – már csak ilyen világot élünk – sikereinket versenytársainknak is köszönhetjük, hiszen ők adnak inspirációt nekünk arra, hogy még az eddigieknél is színvonalasabban, kitartóbban tegyük a dolgunk.

FIGYELEM!

Változtak a Tanúsítási Szerződéses Feltételek

A dokumentum 1. és 8. pontja értelmében 2024. november 11-i hatállyal egyoldalú szerződésmódosításra kerül sor.
 
A módosítás oka, hogy az International Accreditation Forum (IAF) létrehozott egy nemzetközi adatbázist, amelybe valamennyi akkreditált tanúsító szervezet köteles az általa tanúsított szervezetek tanúsítványait az éppen aktuális státusznak megfelelően rögzíteni.
TOVÁBB A DOKUMENTUMRA!
close-link
error: Content is protected!