Az európai szabványok mindenkire érvényesek, akik vállalják az ezeknek való megfelelőséget. Ezek fölött sem a tanúsítást végző szervezetnek, sem maguknak a tanúsítási folyamatban részt vevő auditoroknak nincs hatalma. Ám, hogy a kötelező standardok alkalmazását miként töltik meg tartalommal, a folyamatba belevágó vállalatot hogyan juttatják el a célig, az már nagyon is különböző. Sorozatunkban auditorok vallanak feladatuk sokrétűségéről, szépségéről és olykor nehézségeiről.
Répási Jánossal, a CertUnion Kft. kezdetektől aktív „törzsgárda tagjával” beszélgetni olyan, mint beülni egy izgalmas közgazdaságtudományi szemináriumra. Miközben az auditor szakmáról és ezzel összefüggésben a minőségirányításról számos új információt közöl, azon kapjuk magunkat, hogy újabb és újabb kérdések vetődnek fel bennünk. És már meg sem lepődünk azon, hogy valahogy mindig ugyanoda kanyardunk vissza.
Auditor egy kis stichhel
Az auditor akkor végzi jól a munkáját, ha van egy kis „stichje” – vág bele in medias res a beszélgetésbe Répási János vezető auditor. – Egyszerre kell az ellenőrző és az ellenőrzött bőrébe bújnom, de mindenképpen elengedhetetlen feltétel a fejleszteni akarás vágya. (Mondjuk, ez az ő esetében nem okozhat különösebb gondot, lévén 3 irányítási szabványra van komoly rálátása felsőfokú munkavédelmi, környezetvédelmi és minőségügyi szakmérnöki diplomája révén. Vagyis, ahogy viccesen mondják róla: igen jó a pedigréje.)
– Ebben a spirális folyamatban komoly segítséget jelenthet a tanúsított cég vezetőjének a szabvány logikája, amely úgy van kitalálva, az egymásba érő hurkok mintájára, hogy egy kis kreativitással világossá válik, az egyes problémák hogyan orvosolhatók. Az auditor ugyanis direktben nem adhat tanácsot, csupán kérdezhet, amire a vállalatvezető fejében megszületik egy jó válasz, vagy éppen egy jó kérdés. És ha megfogan a jó kérdés, vagy a jó válasz, akkor a vállalat egy szinttel feljebb léphet. A belső késztetésen alapuló szemléletváltás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét, a folyamat végén pedig mindenki nyer. Az auditor, hiszen egy valóban minőségorientált céget sikerül tanúsítania; a CertUnion Kft., amely üzleti hasznán kívül hozzájárul a minőségközpontú látásmód tovább terjedéséhez, és végül a társadalom, amely csak gazdagabb lesz azáltal, ha igényesebb szolgáltatás/termék jelenik meg a piacon.
Répási János szenvedélyesen beszél a szakmájáról, vagy az ő esetében ez a pontosabb kifejezés: a hivatásáról. Így nem is csodálkozom azon, hogy a közgondolkodásba mélyen begyökeredzett auditori képet is jóval árnyaltabban látja. – Az auditor feladata nem csak a kontroll. Szűkebb értelemben ellenőriz, tágabb értelemben viszont ennél jóval többet tesz: előremozdít, motivál – fogalmazza meg véleményét.
Túl a bürokrácián
– A közvéleményben ma még mindig az él, hogy a tanúsítás poroszos szakma, ahol van egy check lista, ami alapján a hibákat és a kipipálandó dolgokat be kell írni a megfelelő rubrikába. A helyzet az, hogy ennek épp az ellenkezője igaz: ez a hivatás jócskán túlmutat a bürokrácián.
Az előbbiekben említett tévhit lehet az oka annak a magyar specialitásnak, hogy a tanúsítványt ma még sokan csak egy papírnak hiszik, ami jól mutat az iroda falán. Pedig Répási János szerint ez az egész vállalatot átható, egymásra épülő, egymással folyamatos kölcsönhatásban lévő minőségirányítási, környezet- és munkavédelmi szemlélet kellene, hogy legyen. – Leginkább az autóiparban látom megvalósulni ezt a megközelítést – magyarázza a vezető auditor. – Ott nem azért auditáltat egy vállalkozás, mert beszállítóvá akar válni, hanem pont fordítva: a fővállalkozó küldi ki ellenőrzésre a saját szakembereit a potenciális beszállítóhoz. Ebben a felállásban nem az a fő cél, hogy a hibát felfedezzük, hanem, hogy kiküszöböljük azt – sőt tovább megyek –, és olyan folyamatot állítsunk össze, amely a jövőben kizárja az ehhez hasonló problémák kialakulását is.
Merjünk tökéletesek lenni!
– Egyelőre úgy látom, hogy a szóban forgó professzionalizmusra való törekvés főként az autógyártásban (ezen belül is az autóiparban alkalmazott igen szigorú TS szabványban) jelent meg. Ott tették magukévá a „merjünk tökéletesek lenni!” elvét, és ebben a szektorban érhető tetten a legjobban az, hogy a belső, jobbító szándék nélkül a papír csak papír marad.
Répási János azt mondja ezért a célért, ezért a felismerésért dolgozik minden kollégája. Vannak is szép példák, ahol a sikerélmény garantált. Csakhogy – és ez is hozzátartozik szerinte az igazsághoz – ez itt, most a kis magyar valóság. Ezzel magyarázza azt, hogy nálunk ma a piacon még mindig eladható a silány, gyatra minőség. Azok a vállalkozások, amelyek a „kis pénz, nagy mutatvány” alapon működnek, esélytelenek arra, hogy piaci részesedést szerezzenek a minőség tekintetében közismerten „kekec” nyugaton.
A vállalatvezető és a szabvány 52-es zakó esete
– A vállalatirányítás filozófiája a megszokottól egy teljesen eltérő logikát követel. Annak a cégvezetőnek áll ma a zászló, aki alkalmazza a jól bevált menedzsment módszereket, valamint a minőség, környezet- és munkavédelem kérdését a maga komplexitásában látja és elfogadja: pusztán az ügyvezető igazgatói címtől még nem szerzi meg automatikusan a kellő tudást. És annak, amelyik veszi a fáradtságot, hogy végigolvassa az egyes szabványok mellé rendelt – kifejezetten a standardok értelmezését segítő – magyarázó szabványokat.
Ha csak a tanúsítvány, a papír kell, akkor az egésznek nem sok értelme van, mert abban az esetben egy megvásárolható, eltárgyiasodott eszméről beszélünk. Ez olyan, mint az 52-es zakó. Az 52-es átlagméret, vagyis, ha rám nem illik a konfekcióméret, akkor a zakót magamra kell szabatni. Ezt az áldozatot, ha a nívó elkötelezett hívei vagyunk, be kell vállalni…
