Alig egy hónapja lépett életben az Általános Termékbiztonsági Jogszabály (General Product Safety Regulation – GPRS). Ennek kapcsán tartott a közelmúltban egy izgalmas tájékozhatót Edvi Zoltán, a termékek zökkenőmentes európai és amerikai piacra juttatását segítő ACAS Consulting Kft. ügyvezetője.
Szerintem nincs az országban olyan állampolgár, akinek legalább az ismeretségi körében ne vásárolt volna valaki selejtes, hibás, netán kifejezetten veszélyes kínai vagy más, III. világból származó terméket. A tavaly decemberben életben lépett uniós jogszabály leginkább a mindent elöntő kínai portékák között szeretne rendet tenni, ám, mint beszélgetésünkből kiderül: ez nem is olyan egyszerű.
Kontinensnyi különbségek

A nehézség első sorban abból fakad, hogy a kontinensek eltérően viszonyulnak a termékek biztonságos használatához – kezdi a helyzet felvázolását Edvi Zoltán. – Amerikában például bármi forgalmazható, de a felelősség minden esetben a gyártót terheli. Klasszikus példa erre a ‘80-as évekből a macska és a mikrohullámú sütő esete. Gyakorlatilag nincs semmiféle jogszabályi vagy szabványi kötelezettség a termékek forgalomba hozatalára – magyarázza a szakértő, viszont, ha bármilyen okból jogi útra terelődik az eszköz nem megfelelősége, nagyon súlyos anyagi és büntetőjogi következményei lehetnek.
Termékbiztonság – európai módszerrel
Az Európai Unió ezzel szemben teljesen másfajta gyakorlatot követ. A római jogból kiindulva a lehetséges kimeneteleket előre elképzelve az esetleges baleseteket, károkat igyekszik megelőzni azzal, hogy bízva a résztvevők szabálykövető magatartásában a gyártókat biztonsági tesztelésre, szabványoknak való megfelelésre kötelezi. A szándék a felhasználók megvédése, a későbbi jogi következmények megelőzése, ám a vannak olyan piaci szereplők akik mégsem örülnek neki, mivel felületesen nézve csak a költsége látszik.
Ennél a pontnál Edvi Zoltán elővesz egy az in vitro diagnosztikai eszközökre vonatkozó szabványlistát. A több oldalas dokumentum minden sorában egy-egy külön szabvány szerepel. Annak a gyártónak, amely ilyen típusú orvostechnikai eszközök gyártására vállalkozik, valamennyi szabvány követelményeinek meg kell felelnie. Arról nem is beszélve, hogy a certifikációk megszerzése egyenként akár több ezer euróba is kerülhet.
Kivéreztetett kisvállalatok
Nyilván, a nagyvállalatok büdzséjébe belefér ez a költség, de a kisebbek már elvéreznek ekkora összeg hallatán. Különösen olyan kis darabszámú termék esetében, ahol egyáltalán nem biztos, hogy képesek lesznek ezt a plusz költséget beépíteni az árba.
Mivel az unió a gyártóra hárítja a felelősséget és a kritériumok teljesítéséről self declaration-t (leginkább az önbevallás fedi a fogalmat) vár el, a “majd megoldjuk okosba” világában szocializálódott kelet-európai gyártók – mondjuk úgy – alternatív megoldásokhoz folyamodnak, úgy, hogy nincsenek tisztában a vállalt rizikókkal (pl. piacfelügyeleti eljárás, felhasználó megsérülése, anyagi kár stb.).
Persze, nem minden cég választja a kiskapukat. És nem meglepő módon ennek is köze van a földrajzi elhelyezkedéshez. – A mentalitásbeli különbségek ott mutatkoznak meg leginkább, hogy egy magára valamit is adó német vagy francia vállalkozás valóban végigcsinálja a bevizsgálási procedúrát és ennek végén a cégvezető aláírásával vállalja a felelősséget. Keletebbre viszont élnek vagy visszaélnek (kinek melyik verzió tetszik jobban) az unió adta szabadság lehetőségével. Igaz, papíron ott is valamennyi termékbiztonsági elvárásnak megfelel a produktum. De csak papíron…
Az unió a szabálykövetésben bízik
A magyarázatot itt is a jogfelfogásban kell keresni. A nemzetközösség ugyanis a gyártóra bízza, hogy megfeleljen a követelményeknek.
Magyarán, maga a vállalat mondja ki a saját maga által gyártott termékről, hogy az minden biztonsági előírásnak megfelel. Azt viszont, hogy ez az önvallomás mennyire fedi a valóságot, az unió nem ellenőrzi.
Ez az oka annak, hogy hazánkban és Európában térdig járunk a “Made in China” termékekben. És ha már a legnagyobb exportőrt, Kínát emlegetjük, egy mondat erejéig ejtsünk szót az ő szigorú termékbiztonsági gyakorlatukról is. Kína ugyanis szemben az európai modellel, csak azt a terméket engedi be a piacára, amit ott, helyben bevizsgálnak.
CE vagy CE?
A most életbe lépett rendelet ezt az áldatlan állapotot igyekszik több-kevesebb sikerrel rendbe szedni, ugyanis azokat a termékeket szabályozza, amelyekre nincs direktíva. Ezt szimbolizálja az így bevizsgált tárgyakon a nyitóképünkön baloldalt látható CE, azaz európai megfelelőség (conformité européenne) jelentésű jelölés. A témában “vidám” kitérőt jelent, hogy erre a logóra a megszólalásig hasonlít a másik CE jelölés. A két szimbólum csak a betűk közötti távolságban tér el (utóbbinál jóval szorosabban állnak a betűk), de ez utóbbi a China Export-ot jelöli. A két logó legalábbis ránézésre úgy viszonyul egymáshoz, mint az adidas márka a kínai abibashoz.
Az előírásoknak való megfelelést innentől kezdve a gyártóknál, importőröknél a Piacfelügyeleti Hatóság ellenőrzi szúrópróbaszerűen, ahol az adott termékkel kapcsolatban fel kell tudni mutatni a tesztriportot, a bizonyítványokat és az elvárt certifikációkat.
Boldog marhák
Hogy ez a gyakorlatban milyen anomáliákhoz vezet, arról a boldog marhák példáját hozza fel szemléltetésként Edvi Zoltán. – Az unió agyonszabályozza az állattartást is. A hentesnél kapható húst egészen a tenyésztőig vissza kell tudni követni. A megfelelő dokumentációból annak is ki kell derülnie, ki volt az állatorvos és mikor adta be az egyes oltásokat. Ezen kívül az állattartás körülményeit is szigorúan szabályozzák, mivel az állat tartása erősen befolyásolja a végtermék minőségét, hogy a folyamat végén “boldog marha” kerüljön a hamburgerbe. Ezzel szemben az Argentínából importált marhánál nem kritérium, a visszakövethetőség. A dolog kétségkívül abszurd, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a túlszabályozás következtében az európai marhahús igen komoly versenyhátrányba kerül.
Az átlagember vásárlóként szinte képtelen eligazodni ebben a bürokratikus útvesztőben és nem is tud mit kezdeni vele. Edvi Zoltán szerint
már az is komoly támpontot ad ahhoz, hogy eldönthessük biztonságos-e egy termék, ha a címkén megtaláljuk a gyártó elektronikus elérhetőségét.
(Lehet ez egy email cím, vagy weboldal) Így probléma esetén közvetlenül itt reklamálhatunk. Ha süket fülekre találunk, a Piacfelügyeletnél folytatódhat az ügy és természetesen előbb-utóbb a szóban forgó terméket hazai forgalomba helyező is képbe kerül.
Nem minden ehető, ami annak látszik!
Azt hihetnénk, hogy a kínai áruk uralta piacon (hozzávetőlegesen 90% a kínai termékek aránya) kizárólag az elektromos termékekkel akadnak bajok. A témában megkérdezett szakértő viszont árnyalja a képet, miközben egy sor tárgyat mutat nekem. Közös bennük, hogy mind megszólalásig hasonlít valami teljesen más dologhoz. Így én is bedőltem a süteménynek látszó fürdőbombának, az ehetőnek tűnő műanyag szőlőnek, a gumicukor külsőt öltött radírnak vagy a szendvics kinézetű hűtőmágnesnek.
És ha bennünket, felnőtteket így becsaphat a szemünk, vajon a gyerekek, rossz látású idősek, vagy fogyatékkal élők mekkora kockázatnak vannak kitéve?
Pipere holmik, játékok, háztartási gépek
Persze, a problémás termékek köre még ennél is jóval szélesebb – folytatja a téma kifejtését Edvi Zoltán. Az Európai Unióban 2024-ben a visszahívott termékek 32%-a kozmetikai árucikk, 13%-a játék és 12%-a autó volt . Ezek csak azok a termékek, amelyikekről kiderült, hogy veszélyes, mivel a jelenlegi szabályozás mellett nem ellenőriznek egyesével minden terméket, azok vizsgálati jegyzőkönyveit elfogadják a származási helytől. Döntő többségükett Kínában gyártották. A legtöbbször valamilyen nem megengedett vegyianyag jelenléte, sérülés- vagy fulladás veszély miatt vették le a szóban forgó árukat a polcokról. Hazánkban is hasonló a helyzet, itt is a szépségápolási termékek (68%), a játékok (9%) és a háztartási gépek (7%) akadtak fenn leggyakrabban a rostán. A nagyságrendet Edvi Zoltán szerint jól érzékelteti, hogy uniós szinten csak 2024. 50. hetében 166! terméket hívtak vissza.
A nagyokkal biztonságban vagyunk
Némileg bonyolítja a helyzetet – de a szakértő szerint tényleg csak némileg – az, ha egy európai vállalat III. világbeli országban gyártatja a termékeit. Ebben az esetben a jog úgy fogalmaz, hogy a munkát kiszervező céget terheli a felelősség. Akkor már nehezebb esettel van dolgunk, ha mondjuk hazánkban jelenlévő kínai importőr valamelyik terméke okoz bajt. A tapasztalat szerint ezek a vállalkozók, amennyiben már jogi következményei vannak a dolognak, (a veszélyes terméket saját költségen kellene visszavonniuk), egyszerűen “felszívódnak”, annak ellenére, hogy importőr csak az Unióban letelepedett természetes vagy jogi személy lehet.
Jó hír, hogy bár a “made in China” termékekkel szemben jószerével védtelenek vagyunk, a nagy európai gyártók (még akkor is, ha gyártásuk egy részét már Kínába telepítették át), odafigyelnek a biztonságra és ezt hivatalos dokumentumokkal igazolni is tudják.
Vásárlóként nagyobb biztonságban vagyunk akkor is, ha a Magyarországon is jelenlévő áruházláncok valamelyikében vásárolunk. Ezeknek a multiknak ugyanis jellemzően saját minőségirányítási rendszerük van és csak olyan beszállítóval állapodnak meg, amelyik megfelel az elvárásaiknak.
Edvi Zoltán szerint amennyiben az online kiskereskedelmet részesítjük előnyben és gyakran vásárolunk webshopokban, akkor sem kell teljesen kiszolgáltatottnak éreznünk magunkat, hiszen elég meggyőződnünk arról, hogy van-e a weboldalon ÁSZF (Általános Szerződési Feltételek), a termékek címkéjén látható-e a CE jel (az európai, nem a kínai!) és szerepel-e a címkén elektronikus elérhetőség a gyártóhoz. Ha pedig időnk engedi, nézzünk utána, hogy a kiválasztott árucikk szerepel-e a visszahívott termékek listáján. A magunk és szeretteink biztonsága érdekében mindenképpen megéri.