A vaddisznó, a nagypapa és a pókerarc

Az európai szabványok mindenkire érvényesek. Ezek fölött sem a tanúsítást végző szervezetnek, sem maguknak a tanúsítási folyamatban részt vevő auditoroknak nincs hatalma. Ám, hogy a kötelező standardokat miként töltik meg tartalommal, a folyamatba belevágó vállalatot hogyan juttatják el a célig, az már nagyon is különböző. Most induló sorozatunkban auditorok vallanak feladatuk sokrétűségéről, szépségéről és olykor nehézségeiről.

Indulásként először definiáljuk az auditor fogalmát! Ő az a szakember, aki végzettségének, kompetenciájának és nem utolsó sorban gyakorlatának köszönhetően a megrendelő cégnél lefolytatja és dokumentálja a tanúsítási eljárást. Nagy János vezető auditor 1998 óta lát bele a szakma fortélyaiba.

Curriculum vitae

– Alapvégzettségem szerint agrármérnök vagyok – kezdi történetét Nagy János –, majd 1998-ban ezt megfejeltem egy informatikai, később egy minőségmenedzsment és egy környezetirányítási diplomával. Kezdetben alkalmazottként dolgoztam, idővel pedig a saját vállalkozásomban, az így összegyűlt szakmai tapasztalatot és képzettséget végül az auditori munkakörben tudtam a leghatékonyabban kamatoztatni.

Jól hangzik, de vezető auditornak lenni, nem egy különösebben nagy előrelépés a szakmai hierarchiában, ez csupán annyit jelent, hogy a megbízó cégnél önállóan végezheti az egyén a tanúsítást. Akinek megvannak a szükséges kompetenciái és gyakorlata, társauditorból hamar vezető auditorrá válhat.

Nagy János példája is azt bizonyítja, hogy auditornak lenni annyi, mint életünk végéig tanulni, hiszen nemcsak a szabványokból kell up to date-nek (naprakésznek) lenni, de a gazdasági környezet és a világ változásait is be kell építenie munkájába.

A szakmai előmenetelnél viszont jóval összetettebb kérdés az auditorok és a tanúsításra váró cégek viszonya. Nagy János szerint, ahol a menedzsment rendszer a vállalati kultúra részét képezi, ott nagyobb a fogadókészség a jobbító szándékra. E téren még bőven van hová fejlődnünk. A folyamat sikerességét pedig még tovább árnyalja a kirendelt auditor habitusa.

Fejezetek az auditorok természetrajzából

Nehéz elképzelni, hogy az eredményeket egzakt módon mérő auditor szakmának is van szlengje, sőt, megvan a maga sajátos humora. Nagy János erre is hoz példát.

– Alapvetően három kategóriába sorolhatjuk az auditorokat a személyiségük alapján. Az első a „vaddisznó” típusú, aki végigrohan a vállalkozáson, mindenre van egy kritikus megjegyzése, de a munkát nem igazán segíti építő jellegű javaslataival. Értelemszerűen nem ő a tanúsítási szakma legnépszerűbb figurája.

Az előzőnél jóval hálásabb szerep a „nagypapa” típusé. Ő az, aki még az előtt tanácsokkal látja el ügyfelét, mielőtt az a segítségét kérné. Nem feltétlenül a hibákat, sokkal inkább a megoldásokat keresi, de ez nem jelenti azt, hogy a problémák felett szemet huny. Ettől válik hitelessé.

Utolsóként a „pókerarcú” auditort kell megemlítenem. Nála sosem lehet tudni, hogy elégedett-e a látottakkal, vagy épp komoly hiányosságokat észlel. Szenvtelenül, az érzelmek legcsekélyebb megnyilvánulása nélkül képes bizonytalanságban tartani a megbízó céget, tényleges véleménye csak az auditori jelentésből derül ki.

Kávé tejjel, két cukorral?

Nagy Jánosnak – aki mellesleg nagypapa típusúnak vallja magát – van olyan ügyfele, amellyel immár 12 éve áll kapcsolatban az ismételt tanúsítások okán. Hihetnénk, ez már az az összeszokottsági szint, ahol egy-egy látogatás során nem kérdezik meg az auditortól, hogy hogyan issza a kávéját. Érdekes módon, mégsem ez a helyzet.

– A bejáratott munkakapcsolatok elhomályosítják a látást, elkényelmesíthetik, elnézővé teszik a szakembert. A hibák természetessé, „elviselhetővé” válnak, így éppen ez lesz a gátja a cég fejlődésének. Nem véletlen, hogy a szakma a háromévenkénti auditorváltást támogatja.

Bizonyítvány

Láthatjuk: ez egy soktényezős egyenlet. Ebben igen fontos szerep jut a tanúsítvány megszerzése előtt álló vállalkozásnak, amely az auditáció végén minősítést ad a hozzá kiküldött szakemberről. Sőt, nem csak az ellenőrzött cég, de a folyamatba elsőként belépő tanúsító szervezet (amellyel rendszerint szerződéses viszonyban áll az auditor, és amely megbízóként a kérdéses vállalkozáshoz irányítja munkatársát) is bizonyítványt állít ki az auditorról. Számos elemből tevődik hát össze az a bizonyos, sokat emlegetett kompetencia.

Apropó, kompetencia. Nagy János agármérnöki végzettsége után elsőként a minőségüggyel ismerkedett meg. Akkor a friss élmények hatására azt hitte, ez a legfontosabb dolog a világon. Majd a környezetirányítás lépett az életébe, amelynek hasznosságáról ugyan már alapvégzettsége okán volt fogalma, de igazi értékéről csak a gyakorlatban bizonyosodott meg. A munkabiztonságról tanultak viszont alaposan felforgatták addigi véleményét. És ezek a felismerések apránként egymásra rakódva alakították ki jelenlegi nézetét.

– Korábban a munkavédelemről én is azt gondoltam, mint minden más laikus: az egy szükséges rossz. Csak annyit láttam belőle, a szakikat arra kényszerítik, hogy esetlen munkáskesztyűben dolgozzanak és olyan munkavédelmi sisakot hordjanak, ami csak akadályozza őket a munkavégzésben. Aztán az álláspontom száznyolcvan fokos fordulatot vett. Ma már úgy gondolom, hogy ez az egyik legnagyobb horderejű dolog, ami egy vállalkozás életében csak megjelenhet. Ha ugyanis az alkalmazott érzi, hogy őt, az egészségét, a munkáját értéknek tartja a vállalat, akkor többet és jobban fog dolgozni. A képlet átrendeződik: kevesebb lesz a selejt és egyre hatékonyabbá válik a gyártás.

Recept a lojalitáshoz

Ezt az emberközpontú hozzáállást fedezte fel a CertUnionnál is Nagy János. Mint mondja: a szakmai és infrastukturális háttér a legtöbb tanúsító szervezetnél ma már többé-kevésbé ugyanaz. A különbség legfeljebb az auditorhoz, mint szerződéses munkavállalóhoz való viszonyukon érezhető.

– A CertUnionnál a segítőkészséget emelném ki legelőször. Itt a szakember nem csupán egy apró pont a cél- és teljesítényorientált koordináta rendszerben, itt a folyamat résztvevőjének érezhetjük magunkat.

Nincs szociológiai, sem pszichológiai végzettségem, de azt látom, hogy ahol nem stresszelik feleslegesen a dolgozót, nem alkalmaznak negatív ösztönzőket, ott javul az egyéni és a kollektív teljesítmény, végső soron versenyképesebbé válik a vállalkozás. Néha ilyen apróságokon múlik az elkötelezettség…