Szabó Tünde és Szabó Mirtill, a Napsárkán teraszt tulajdonló testvérpár igazi különc a maga műfajában. Kezdve mindjárt azzal, hogy nő létükre borászattal foglalkoznak, ami még a mostani, emancipált világban is meglehetős ritkaságnak számít, de azzal is, hogy ők a bort az élvezetért és egyfajta generációs küldetéstudatból készítik.
Szerencsésnek mondhatja magát az, aki a festői Szent György-hegyen egy szőlőspincét és egy hozzá tartozó szőlőbirtokot örököl. A Szabó-lányok ilyenek. A Napsárkán terasz története mégsem velük, hanem egyik felmenőjükkel kezdődött. 96 évvel ezelőtt vásárolta ugyanis a területet a testvérpár dédnagyapja, a két lány ma is ereklyeként őrzi a Tapolcai Királyi Járásbíróság vételt igazoló dokumentumát.
Dédapám öröksége
A dédnagyapa halála után lánya, majd annak fia (a mostani tulajdonosok édesapja) lett a szőlészet gazdája. Ennél is lényegesebb azonban, hogy a területen 1928 óta megszakítás nélkül szőlőt és bort termel a család – mindvégig kalákában. Igaz, az ültetvény már nem az, amit hajdanán a dédpapa megvásárolt, az 1960-as években a bakművelést kordonos támrendszerre cserélték és újratelepítették az időközben elöregedett állományt. Hozzáértők úgy vélik, az ekkor ültetett tőkék adják ma a legaranylóbb, legtartalmasabb borokat. Például a borászat fennállásának 90 éves évfordulójára palackozott “Dédapám öröksége” fantázianevű olaszrizlinget, amelynek címkéjén egy 1944-es fotón mosolyog a kamerába az alapító, a lánya és az akkor még térden ülő, ma már a nyolcvanas éveiben járó unoka.
Másnap macskajaj nélkül
A XXI. századi örökösök pedig féltőn vigyázzák jussukat, és ez nemcsak az épület állagmegóvásában, bővítésében érhető tetten, de abban is, hogy
a szőlészet lelkét jelentő ültetvényen kizárólag természetes szereket (csalánlé, narancsolaj stb.) alkalmaznak.
A módszer környezetkímélő, ám sokkal “testközelibb” előnyeiről azok a vendégek számolhatnak be, akik a kelleténél eggyel több pohár bor elfogyasztása után másnap macskajaj nélkül ébrednek.
Klasszikus értékek
Manapság, amikor a világszinten gyengélkedő borászati ágazat az ízesített aromás termékektől reméli a feltámadást, a Napsárkán-lányok a forgalommal szemben, a klasszikus értékek mellett teszik le a voksukat. A májustól (időjárástól függően) szeptember–októberig, péntek és szombat esténként nyitva tartó borteraszukon nem találunk aromás termékeket, cidereket, csak prémium minőségű borokat.
A könnyed vonal kedvelőinek a friss, ropogós reduktív Szemenszedett sorozat tagjait kínálják, a fajsúlyosabb, fahordós érlelésű tételek kedvelői pedig a Sárkánytangó márkanév alatt találják meg az ízlésüknek megfelelőket.
A tulajdonosok – a hely adottságainak köszönhetően – elsősorban fehér borokban gondolkodnak. Rajnai és olaszrizling tételeik kifejezetten erősek, de érdemes megkóstolni a Chardonnayt és a Rizlingszilvánit is. Azt a bizonyos vörös vonalat is átlépik Pinot Noir-ukkal, igaz, ez a fajta főként rozé boraik bázisaként jut szerephez.
Borterasz sznobéria nélkül
Ha most ezt a cikket egy borász vagy sommelier írná, akkor olyan szakszavakat citálna ide, mint savgerinc, tanninosság, a fajtajellegre jellemző frissen vágott fű illat. Ám a Szent György-hegyi borbárban nem elvárás, hogy eltartott kisujjal fogyasszuk el a bort és csak azért, hogy hozzáértőnek tűnjünk, szakzsargont használjunk. Sőt. Szívesen látják a laikusokat, akik egyszerűen csak élvezni kívánják a jóféle balatoni nedűket meg az életet, és akár még nyitottak némi borászati ismeretre is. E gondolat jegyében születettek meg a borbár tematikus estjei, ahol a különböző tételek sajátosságait ismerhetik meg a borkedvelők. Ha pedig a vendégek már tisztában vannak az egyes fajtákra jellemző íz- és illatjegyekkel, miért ne “vegyészkedhetnének” is – gondoltak egy merészet a tulajdonosok.
Így aztán itt arra is van lehetőség, hogy ki-ki maga készítse el saját cuvée-jét, amelyet palackozva, címkézve haza is vihet emlékül.
Mérgek kizárva
Szabó Tünde, a szőlész és borász és Szabó Mirtill küldetésének tekinti a minőségi borfogyasztás népszerűsítését. De a két “üzleti rebellis” ehhez is másoktól eltérően fogott hozzá. Unortodox üzleti szemléletüknek köszönhetően nem törekszenek kizárólagosságra és nem tekintik “üldözendő ellenségnek” a Balaton-felvidék borászatait. Ahogy a szőlészetben, úgy üzleti kapcsolataikban is kerülik a mérget.
A pincészet volumenét tekintve (évi ~15.000 palack) nem is jelent komoly veszélyt a nagyokra. Éppen ezért stratégiailag – és nem mellesleg emberileg is – sokkal kifizetődőbb, ha kölcsönösen jó viszonyt ápolnak az azonos tevékenységű versenytársakkal. Ennek jegyében teraszukon szívesen látott vendégek más borászatok képviselői, akik a találkozóra természetesen legszebb tételeiket is magukkal hozzák.
Marketing vs. tapasztalat
De még ennél is nagyobb léptékben gondolkodnak, akkor, amikor saját portájukon vendégeiknek lehetőséget biztosítanak a különböző borvidékek azonos tételeinek kóstolására – akár vakteszteléssel. Bevallásuk szerint ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne a marketing alapján, hanem kizárólag az érzékekre hagyatkozva választhassa ki minden borkedvelő a saját kedvencét.
Az égi áldás a legnagyobb átok
Úgy tűnik tehát, nincs semmi, ami megállíthatná a Szabó-lányokat, ha a jó borokról van szó. Ez azonban nem teljesen igaz. Nyitott terasz lévén az égi áldás nagy ellenség, erre az eshetőségre felkészülve mindig beterveznek egy esőnapot is. Ám, derült estéken, sötétedés után – mivel itt elhanyagolható a fényszennyezés – káprázatos élvezetben lehet részünk. Előttünk a Balaton, fölöttünk a Tejút, mögöttünk pedig a Szent György-hegy páratlan bazaltorgonái. A szabadság levegőjét kínálja a hely. Ezt nyújtja tálcán vendégeinek a Napsárkán borterasz, amelyet a “bor helyett élményt töltsünk a poharakba” üzleti modellre építettek a tulajdonosok.
