Dekorációs gyorstalpaló cégvezetőknek

Dekorációs gyorstalpaló cégvezetőknek

2018. szeptember 15-étől a korábbi szabvány szerinti tanúsítványok érvényüket vesztik. Aki tehát 2015-ben kiállított ISO 9001 és ISO 14001 certifikációval rendelkezik, az előtt páratlan perspektíva nyílik irodai dekoráció terén. A lejárt szavatosságú tanúsítványhoz színben passzoló keretet választva ugyanis remek díszítőelemet készíthet, vagy papírhajót hajtogathat  belőle. Másra úgyse lesz jó!

Komolyra fordítva a szót, a helyzet korántsem ilyen tréfás! Bár korábban (egészen pontosan 2015 novemberében) még azt írtuk egy bejegyzésünkben, hogy nem kell kapkodni a 2018. szeptember 15-ig esedékes átállással, ezt a megállapításunkat az eltelt idő felülírta.

Hatályon kívül helyezett hatályosság

Anélkül, hogy különösebb szakmai mélységekbe merülnénk, annyit kell az újratöltött ISO 9001 és ISO 14001 szabványról tudni, hogy az 2015-ben jelent meg. Az az előírás viszont, amely a hazai vállalkozásokra nézve kimondja, hogy 2018. szeptember 15-étől hatályát veszti minden későbbi lejáratú okirat, viszont csak 2016 januárjában látott napvilágot. Van tehát egy hiátus, amely a 2015 szeptembere és a 2016 januárja között kiállított dokumentumokra vonatkozik. Ám, mivel a nemzetközi előírás hazai adaptációja magasabb rendű, mint a tanúsítások hatályossága, akárcsak a katonaságban, úgy itt is az utolsó utasítás a mérvadó.

Miért? Miért? Miért?

Gyanítom azonban, hogy a vállalkozásokat a rendelkezési szinteknél érzékenyebben érinti a meglévő tanúsításuk érvényessége és üzleti haszna. Mert hiszen mi másért fordítottak annak idején időt, pénzt és energiát egy tanúsító oklevél megszerzésére, ha most mindezt hagyják elúszni?

Ej, ráérünk arra még!

Az idő vészesen fogy! A gazdasági társaságoknak három év állt rendelkezésére, hogy megfeleljenek az új, 2018. szeptember 15-én életbe lépő követelményeknek, mégis, sokan vannak, akik az „Ej, ráérünk arra még!” filozófiába belekényelmesedve,  az utolsó pillanatra halasztják ezt a munkát. Pedig a többségnek augusztus, szeptember során már nem lesz alkalma az ISO nagygenerálra. A nyári szabadságolásokkal színesített bő egy hónap ugyanis nem elegendő arra, hogy a 24. órában ébredő több ezer cégnél megoldható legyen a frissítés.

Csak egy papír

Minőségirányítási szakemberként számomra nehezen értelmezhető, hogy az a cégvezető, aki 2015-2016-ban az üzleti potenciálja növelése érdekében sikerrel végigcsinálta a tanúsítást – ezzel pluszpontokat szerezve vállalkozásának a tendereken és közbeszerzési pályázatokon, vagy teljesítve a beszállítói elvárásokat – most miért hagyja veszni mindezt? Miért ül a többség még mindig a megfonnyadt babérokon bízva abban, hogy szeptember 16-án még mindig ugyanannyit ér a 2015-ben megszerzett tanúsítványa, mint egy nappal előtte?

Csak egy válasz lehetséges: számukra az okirat esztétikai értéke többet ér a gazdaságinál. Ez esetben viszont tényleg csak egy jó képkeretre van szükség…

 

 

 

error: Content is protected!