Keresztneve: tanár úr

In memoriam Dr. Koczor Zoltán

Idén lenne 60 éves az Óbudai Egyetem egykori minőségirányítási igazgatója, a Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar egyetemi docense. 1995-ben az általa kidolgozott tantervi koncepció és tananyag alapján indult el a Minőségbiztosító szakirány az akkor még főiskola rangú intézményben. Jelen írásunkban szakmai kvalitásai mellett emberi oldaláról is vallanak egykori diákjai.

Van abban valami felemelő, ahogy Dr. Koczor Zoltánra a hallgatói a lehető legnagyobb tisztelettel emlékeznek. A diákok körében kivívott respektjét jól mutatja, hogy a mai napig még a magán beszélgetéseikben is „Koczor tanár úrként” emlegetik, mintha csak ez az állandósult szerkezet: a „tanár úr” lenne a keresztneve.

Jöjjön vissza két nap múlva!

Lőrincz Tamás pályáját is dr. Koczor Zoltán alapozta meg. – Tizenévesként nem voltam mintagyerek – kezdi a visszaemlékezést. Ahogy mondja, a gimnáziumi évek után a szokásos tanácstalansággal nézte a felsőoktatás kínálatát, míg választása a Magyarországon akkor még újdonságnak számító minőségbiztosítási szakirányra esett. Ám, a főiskola súlyát nem érezte meg egyből, így aztán az indexe hamar katonás képet mutatott.

– Koczor tanár úr abban volt különleges – végtelen szakmai hozzáértése mellett –, hogy ő kereste és rendszerint meg is találta bennünk a lehetőséget.

Ő volt az a tanár, akinek híresen kemény vizsgáin mindig volt egy beugró kérdés, és ha épp nem tudtam erre a választ, nem véste be egyből az egyest. Azt mondta, jöjjek vissza két nap múlva.

Dr. Koczor Zoltán valami módon kilépett a szűkre szabott tanár-diák viszonyrendszerből. Már csak azzal is – idézi fel az egykori számonkérések hangulatát Lőrincz Tamás –, hogy kizárólag szóban vizsgáztatott. Ám, ezek a kollokviumok/szigorlatok nem szűkültek le kérdezz-felelekre, a nagy tudású oktatóval szakmai kérdésekben még vitázni is lehetett.

A szürkeállomány ötven árnyalata

– Azt akarta elérni, hogy gondolkodjunk, és nyitott szemmel járjunk. Éppen ezért a vizsgán nem fogadta el tőlünk azokat a példákat, amelyek az előadásán tőle hangzottak el.

A kollokviumon „saját gyűjtéssel” kellett bizonyítanunk, hogy értjük a lényeget. Ebből szűrte le a tanúr úr, hogy ki, mennyire használja a szürkeállományát.

– Ennyi év távlatából azt is megkockáztatom, hogy azért sem szívesen adott egyest a diákjainak, mert az elégtelen – a legtöbb esetben – a pedagógus munkáját is minősíti. Nemcsak kitűnő szakember, de lelkiismeretes tanár is volt – összegzi véleményét az egykori diák.

A minőségügy igenis lehet kreatív

A tizennyolc éve a szakmában dolgozó, jelenleg a BOSCH-nál a műanyagipari beszállítók minőségügyi fejlesztéséért felelős Lőrincz Tamás úgy látja, az, ahol most tart, igen nagy részben egykori tanárának köszönhető. – Úgy vágtam neki a húszas éveim elején a főiskolának, hogy lesz, ami lesz. Koczor tanár úr volt az, aki jóindulatúan terelgetett az akkor még számomra ismeretlen céljaim felé. És ő volt az is, aki végül megszerettette velem a minőségügyet és megmutatta, hogy az általános vélekedéssel szemben: a minőségügyi munka egyáltalán nem kell, hogy száraz legyen! Az én pozícióm például rengeteg utazással jár, új meg új emberek és helyzetek megismerésétől érdekes. Talán furcsán hangzik, de ez a feladat tele van kreativitással, hiszen gyakran egy olcsó, de ötletes megoldás is tökéletes eredményt hozhat. Gondolom, nem meglepő, hogy ezt is a tanár úrtól tanultam – adja meg a végszót Lőrincz Tamás.

Úttörők voltunk…

Az 1995-től Dr. Koczor Zoltán haláláig 2013-ig tartó időszakban számos hallgató végzett a minőségirányítás szakirányon. Közülük a második évfolyamon szerzett diplomát a most megszólaló Czinege András.

–  Nem állítom, hogy kezdettől erre a pályája készültem, már csak azért sem, mert ez a szakma a minőségügy hajnalán nálunk még nagyon újnak számított.  Ám mivel mindig is elég céltudatos srác voltam, amikor meghallottam, hogy ez a fajta munka jó adag menedzserség és szervezés koktélja, egyből szimpatikus lett nekem – emlékszik vissza az évek távlatából a szakember.

A jó tanár prototípusa

– Bár, mára már egyre halványulnak bennem a főiskolai emlékek, arra azért tisztán emlékszem, hogy Koczor tanár úr következetes és kemény tanár volt. Olyan ember, aki a katedráról saját szakmai tapasztalata és elhivatottsága révén képes volt elérni, hogy minket is érdekelni kezdjen ez a szakma.

Hihetetlenül precíz emberként él bennem. Nem „leadta” az órai anyagot, hanem minden részletre kiterjedően megismertette velünk azt. Sőt, nem állt meg az elméletnél, rendszeresen érdekes, gyakorlati példákat is hozott.

A hallgatók szerint a „jó tanárnak” kétféle prototípusa van. Az egyik, az elnéző, vajszívű, akit nem kell túl komolyan venni, és akinek a vizsgáján a főiskolai/egyetemi legendárium szerint még soha, senki sem bukott meg. A másik véglet a szigorú, a lécet magasra tevő, de igazságos oktató. Dr. Koczor Zoltán az utóbbi halmazba tartozott.

– Emlékszem, a vizsgáján volt „remegés” rendesen! – idézi vissza a vizsgaidőszakok hangulatát Czinege András. –  Mégsem mondanám szigorúnak, mert nem ez a megfelelő jelző rá. Inkább úgy helyes, hogy megkövetelte tőlünk a tudást. Így, visszatekintve azt gondolom, ennek a tanári attitűdnek köszönhetően jutottunk el mindannyian oda, ahol most vagyunk.

Köszönet – utólag

A ma a DHL európai projektvezetőjeként dolgozó Czinege András a főiskola elvégzése után első munkahelyén egyből vezetői pozícióban helyezkedett el. Mint mondja, ebben nagy szerepe volt egykori tanárának, az általa átadott mély és meglapozott tudásnak. Úgy emlékszik, hogy amikor Dr. Koczor Zoltán tudomást szerzett volt diákja sikeres álláskereséséről, igen büszke volt rá.

–  Ő alapozta meg a szakmai pályafutásom, ha úgy tetszik a karrierem.

Volt ugyanis az életemben egy hároméves kitérő, amikor kizárólag minőségirányítással foglalkoztam, de most, már egy másik munkahelyen, más pozícióban is hasznát veszem a főiskolán tőle tanultaknak.

Tudom, hogy a szakmai hozzáértésemhez, az elhivatottságomhoz és az egészséges ambíciómhoz a tanár úrnak nagyon sok köze van. Szeretném, ha tudná: szigorúsága és kérlelhetetlen következetessége ellenére csak jó szívvel tudok rá gondolni. De, még jobban szeretném, ha mindezt valahogy megköszönhetném neki.