A minőség témakörét sokszor és sokféleképp körbejártuk már, igyekeztünk a fogalmat a szakmánk nyújtotta kereteken belül a lehető legpontosabban definiálni. Ám, mindvégig éreztük, hogy a „nívó” ennél azért sokrétűbb dolog. Cikksorozatunkban ismert emberek – gazdasági szereplők, művészek, sportolók – vallanak arról, hogy a saját szakterületükön mit értenek minőség alatt. Foltán László világbajnoki ezüstérmes kenus esetében könnyű lenne a minőségi munkát pusztán az időeredményekkel azonosítani. De, mint sejthető, ennél azért jóval többről van szó.
Foltán László a kanadai világbajnokságon 200m-en szerzett ezüstérmet, az meg már szinte csak ráadás, hogy a Magyar Kajak-Kenu Szövetség projektvezetője tizenegyszeres magyar bajnoki címmel is büszkélkedhet. Adódik hát a kérdés, hogy a gólok, méterek, tizedmásodpercek világában vajon mi számít igazán jó minőségnek?
– Senki sem születik élsportolónak, csak azzá válik. Utólag úgy látom, ha a „minőségi sportolót” laboratóriumban szeretnénk előállítani, az elegy legfontosabb összetevője a kihívásoknak való megfelelés, az átlagot messze meghaladó teherbírás lenne.
A kajak-kenu sportág egy buborék. A vízen nehéz navigálni, de ha kikerülünk a „civil” életbe, az is legalább ennyire embert próbáló. A vízen óhatatlanul is szeparálódunk, hiszen csak mi vagyunk, a kenu, meg a vadkacsák. De a minden napokba visszatérve erőt ad a sportos háttér. Az, amiről a „nézőnek” gyakran fogalma sincs. A vizes sportok tipikus „nyári látványosságok”, ám az edzés javarésze télen, havas esőben, vagy kevésbé romantikus konditermekben zajlik.
A versenysportban edződött személy teljesítményorientáltan él, egy adott cél lebeg a szemei előtt és ennek rendel alá egy ideig mindent. A testét, a lelkét, a magánéletét. Amennyiben a későbbiekben munkájában is fel tud fedezni egy hasonló célt, egy hasonló minőséget, ugyanekkora elánnal képes belevetni magát érte. Mindegy, hogy az szervezés, marketing vagy ügyvezetés… Esetemben – mondja Foltán László a szervezéstől kissé fáradt hangon – ez most a Vízivándor elnevezésű tábor, amellyel igyekszünk a hazai víztúrázás mára kissé megkopott hagyományát „újrafényezni”.
Persze, azt az egykori válogatott kenus is elismeri, hogy relatív, mit nevezünk sikernek, mit nevezünk minőségnek. Eredményként könyvelhetjük el, ha a most kajak-kenuba szálló fiúkért-lányokért néhány év múlva nemzetközi vagy hazai versenyek közvetítésén szurkolhatunk. – De, az is felér egy győzelemmel – állítja a sportember –, ha ezeket a srácokat fel tudjuk állítani a televízió vagy a laptop mellől és megmutatjuk nekik, hogy a víz, a napsütés, a jó levegő és az evezés is tud legalább annyira izgalmas lenni, mint egy számítógépes játék. És ez még akkor is siker, akkor is minőségi munka, ha nem jár érte aranyérem.