A selejt bosszúja?

„A kudarc az egyetlen lehetőség arra, hogy még okosabban kezdjük újra.”– mondta az autóipar atyja. Henry Ford olyan termékeny volt idézetek terén, hogy megfontolandó mondataiból akár egy közepesen megírt közhelyes cikket is fel lehetne húzni. Ez nem célunk, az viszont mindenképp, hogy megmutassuk, a minőségi, pontosabban a hiba nélküli (erre kicsit később részletesebben visszatérünk) munka kifejezetten jótékonyan hat a vállalati költségvetésre. Vagy másként: a hiba nagyon sokba kerülhet nekünk.

A hiba – értsd: selejt, tévedés – a legtöbb vállalkozás életében tabunak minősül még akkor is, ha tudjuk: bizonyos hibaszázalékkal minden esetben kalkulálnunk kell. Akár a szolgáltató, termelő vagy a kereskedelmi szektorban érintett is vállalkozásunk, számolunk kell azzal, hogy vagy az alapanyag, vagy a technológiák okán vagy egész egyszerűen emberi mulasztás számlájára írhatóan előbb-utóbb valami nemkívánatos következik be.

Árazzuk be a hibát!

Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy minőségileg kifogástalan termék-szolgáltatás elérése a cél, az viszont már kevésbé, hogy egy rossz minőségű (vagy egyenesen selejtes) termék hogyan hat – akár forintosítható károkat okozva – cégünkre.

A híresen/hírhedten szigorú elvű üzletember, Philip B. Crosby nem kevesebbet állít, mint hogy a hiba – attól függően, hogy a gyártási folyamatban mikor derül rá fény – akár megszázszorozhatja a kiadásainkat.
Ezt az ismert 1-10-100-as szabálya (igaz, ő szabály helyett inkább abszolútumnak nevezte) írta le.

Egy a százhoz

Vegyünk egy egyszerű példát egyszerű számokkal! Tételezzük fel, hogy a boltba kikerülő hibás áru javítása, kicserélése 100 forintjába kerül vállalkozásunknak. Ha ezt a bizonyos selejtes terméket mindjárt a hiba keletkezésének helyén észleljük, a probléma kijavítása csupán 1 forintunkba kerül. Amennyiben kicsivel később, de még a gyár területén fedezzük fel a selejtet, az előbbi logika mentén a garanciális javítási költségek tizedébe, azaz 10 forintunkba kerül orvosolni a bajt. Innen pedig könnyen kiszámolható, hogy a legnagyobb kiadást az a tétel jelenti, amelyiket akkor kell kifizetnünk, ha már piacra került a hibás áru. Ezt árazta be Crisby úgy, hogy nagyjából a kezdeti hibaelhárítási ár 100-szorosába kerülhet egy ilyen malőr kiköszörülése.

Ha a lavina elindul…

Nyilván, a fentiek nem egy darab vacak termék esetén érzékelhetőek igazán. Vannak azonban a hibának – különösen, ha ez egy tendenciózus, gyakran ismétlődő hiányosság – az előzőeknél sokkal nehezebben forintosítható, ám a céget annál érzékenyebben érintő hátulütői is.

Itt van mindjárt a fejlesztésre, fejlődésre szánt keret kényszerű karcsúsítása. Mert hát,

a hiba kiiktatása bizony költséges folyamat, az ehhez szükséges anyagi erőforrást pedig valahonnan el kell vonni.
A legegyszerűbb a modernizálás, a dolgozók képzése terén meghúzni a nadrágszíjat, ami rövid távon megoldást nyújt, ám hosszú távon erősen rontja a versenyesélyeket.

Ott, ahol silány minőségű termékeket állítanak elő, vagy ahol napi szintű a reklamáció, még a legmotiváltabb dolgozó is hamar belefásul a kudarcokba. A vezetőség elsőként a munkavállalókon kéri számon a sikertelenséget, ami továbbgyűrűzve rossz munkahelyi légkört, kiégést, akár tömeges munkaerő elvándorlást is eredményezhet.

A probléma pedig nem áll itt meg, tovább eszkalálódik. Mire a 3. fázisba érkezik egy vállalkozás, általában már több, komoly gond munkálkodik azon, hogy ellehetetlenítse a működést. A fentiekből következően a versenytársakhoz mért technikai lemaradás, illetve a cégen belüli enerváltság már közvetlenül a termelésre hatnak. Késve teljesített megrendelések, a vásárlók konkurenciához való átpártolása, végül leépítések… Körülbelül ezt a sötét forgatókönyvet vázolja fel egy nem megfelelően kezelt, minőségileg nem ellenőrzött termelési folyamat.

A mindent látó külső szem

Persze, könnyű lenne azt ígérni, hogy egy ISO 9001 szabvánnyal minden hiba az idők végezetéig kivédhető. Ez azonban könnyelmű kijelentés lenne. A hibák bekövetkezésének valószínűsége azonban jelentős mértékben csökkenthető a folyamatok ellenőrzésével, a felelősségi szintek pontos kijelölésével.

Néha az is elég, ha mi magunk tüzetesen átvizsgáljuk a termelésünket, ám nagyságrendekkel jobb eredmény érhető el akkor, ha kívülállóra bízzuk ezt.

A külső szem azokat a gyengeségeket, logikátlanságokat, „azért csináljuk így, mert így szoktuk meg!” helyzeteket is azonnal kiszúrja, ami fölött mi, magunk könnyedén napirendre térnénk.

A termelés (szolgáltatás) lépésről-lépésre történő ellenőrzése közvetlenül feltárja a hibaforrásokat, vagy a folyamat gyenge láncszemeit, ahol jó eséllyel bekövetkezhet a probléma, egyúttal megoldási kulcsokat is adhat az észszerűsítésre.

Takarékos megoldás

Bosszantó, apró kis gikszerek, vagy jelentősebb, hírnév-romboló blamázsok? Csak a léptékük más, abban azonban hasonlóak, hogy helyrehozataluk extra ráfordítást igényel. Ez pedig megspórolható lett volna egy minőségirányítási rendszer bevezetésével.