Az ISO evolúciója III.

Az ISO evolúciója III.

Az eddigiekben az ISO nemzetközi történelmét tekintettük át nagy vonalakban, de legalább egy fejezet erejéig érdemes a téma magyar vonatkozásának is néhány percet szentelnünk, mert ez sem kevésbé kalandos. Különösen, ha belegondolunk abba, hogy a minőségügyi szemlélet honi elterjedéséhez a La Manche csatornának is jelentős köze volt…

A honi ISO történelem a rendszerváltás előtt, 1987-ben vette kezdetét. Dr. Kapolyi László, akkori ipari miniszter megbízására egy 10 fős magyar szakembercsoport 1987-ben átfogó cselekvési programot dolgozott ki. Az első körben kizárólag az iparra fókuszáló programot előbb egy hazai neves szakemberekből álló csoport véleményezte, majd még ugyanebben az évben négy kiválasztott vállalatnál kísérleti jelleggel bevezették. A „tesztüzem” során feltárt hiányosságok kiküszöbölése és a szükséges módosítások után már hatvan magyar vállalat kapott lehetőséget a kipróbálására. A legjelentősebb változást a vezetői gondolkodásmódban hozta az „újítás”, emellett a munkaerőpiacon megjelent a minőségügyi tanácsadók új generációja és a széleskörű oktatásnak köszönhetően egyre jobban terjedtek a minőségbiztosítási rendszerek.

Furcsa, hogy az ISO magyarországi robbanásszerű elterjedéséhez mégsem ez, hanem a La Manche csatorna építése járult hozzá. A gigaprojektnek viszont volt egy aprócska szépséghibája, mégpedig az, hogy az angol törvények szerint állami beruházásban kizárólag tanúsított minőségbiztosítási rendszert felmutatni képes vállalatok vehetnek részt. A munkákba bekapcsolódni kívánó, az acélszerkezet-gyártásban érdekelt német és francia vállalatok ekkor ravasz módon megkeresték azon magyar partnercégeiket, amelyek a szükséges certifikációval rendelkeztek, így rajtunk keresztül igazolták a csalagút építésére pályázatot kiírók felé a megfelelőségüket.

A hazai ISO történelem tehát nagy lendületet vett, amely egészen 1990-ig tartott. Ekkor jelent meg Magyarországon befektetőként a Suzuki, amely magával hozta az előzőekben emlegetett minőségkultúráját. Ámde a honi gyártási viszonyokat a japánok nem találták számukra megfelelő nívójúnak, ezért komoly felkészítő programnak vetették alá a mérnököket, technikusokat. A járműipar csak a kezdet volt, és mivel az ISO előbb vagy utóbb minden vállalat beszállítóira és alvállalkozóira is hat, csakhamar az ipar legkülönbözőbb szegmensének képviselői érezték a minőségbiztosítás égető szükségességét.

S hogy mit hoz a jövő? A minőségirányítás evolúciójának következő stációja előbb-utóbb nálunk is a Total Quality Management, a vállalat egészére ható, átfogó vezetési módszer lesz, amely a másológép papír minőségétől kezdve a cég kommunikációján át az vezérigazgató irányítói magatartásáig mindent a még színvonalasabb termelés, ezáltal a fogyasztói elégedettség érdekeinek rendel alá.

« Az ISO evolúciója (II. rész)

FIGYELEM!

Változtak a Tanúsítási Szerződéses Feltételek

A dokumentum 1. és 8. pontja értelmében 2024. november 11-i hatállyal egyoldalú szerződésmódosításra kerül sor.
 
A módosítás oka, hogy az International Accreditation Forum (IAF) létrehozott egy nemzetközi adatbázist, amelybe valamennyi akkreditált tanúsító szervezet köteles az általa tanúsított szervezetek tanúsítványait az éppen aktuális státusznak megfelelően rögzíteni.
TOVÁBB A DOKUMENTUMRA!
close-link
error: Content is protected!