A minőség témakörét sokszor és sokféleképp körbejártuk már, igyekeztünk a fogalmat a szakmánk nyújtotta kereteken belül a lehető legpontosabban definiálni. Ám mind biztosak lehetünk abban, hogy a minőség ennél jóval sokrétűbb dolog. Cikksorozatunkban ismert emberek – gazdasági szereplők, művészek, sportolók – vallanak arról, hogy a saját szakterületükön mit értenek minőség alatt. Nézőként általában a dobogó fokai, távok, időeredmények és ipponok mentén döntjük el, egy sportoló mennyire lehet „minőségi”. – Erdélyi-Joó Abigél cselgáncsozó neve mellé pedig gyakran társul ez a jelző, hiszen számos, junior és utánpótlás versenyeken szerzett érmén kívül büszkélkedhet még két Európa-bajnoki címmel és olimpián elért 5., illetve 7. helyezéssel – ám valóban ennyire egyszerű ez a meghatározás?
– Ha bárki tudná, hogyan kell minőségi sportolónak lenni, mindenki az lenne – válaszol nevetve Abigél. – A ciklikusabb sportágakban, mint az úszás, ez könnyen mérhető: aki gyorsabb, az a jobb. A cselgáncsban nincs ilyen kiszámíthatóság, ha legyőzöm A ellenfelet, aki aztán legyőzi B-t, abból még nem következik, hogy B ellen én is feltétlenül nyerni fogok.
Ezenkívül minden sportról elmondható, hogy van, aki edzésen nagyon eredményes, a küzdőtéren pedig túlságosan izgul, nem tud ugyanúgy teljesíteni: talán nem jó versenyző, de attól még lehet, hogy jó sportoló. A kimagasló eredmények jelzik, ha valaki versenyző típus. Én jobbnak tartom magam versenyeken, előfordul, hogy aki legyőz egy edzésen, az veszít ellenem a következő megmérettetésen.
Ahhoz, hogy valaki minőségi sportoló legyen, a rengeteg edzés mellett fontos a pihenés is: számomra ezt mindig a tanulás jelentette. Amellett, hogy a fizikai fáradtság után kikapcsolódásnak éreztem a szellemi terhelést, fontosnak tartom, hogy a mozgás mellett az elmémet is pallérozzam.
Amikor a londoni olimpián porcleválással versenyeztem tovább, természetesnek éreztem a döntést, hiszen gyermekkoromtól kezdve ez volt a példa előttem. Az edzések során, ha fájdalmam volt és az edző azt látta, hogy még „nem hagytam el a bokámat”, akkor bátorított, hogy tűrjek és folytassam. Ha nem az olimpián történik az eset, biztosan fontosabb lett volna, hogy ne sérüljek meg komolyabban – de alapvetően a mi sportágukban mindegy, mi történik, mindenki megy tovább. Londonból hazatérve a műtét után három hónappal már újra a tatamin küzdöttem.
Azt gondolhatnánk, a judo meglehetősen egyéni küzdelmet jelent. Az ifjú sportolónő árnyalja a képet: – Egyedül semmire sem mennénk. A sikerben mindig fontos szerepe van az edzőmnek, aki mentorként segít az edzések és versenyek ütemezésében, de nagyon sok múlik a jó edzőpartneren is.
Ha továbbra is követni szeretnénk Erdélyi-Joó Abigél útját, legközelebb augusztus 28-án, a budapesti cselgáncs világbajnokságon szurkolhatunk neki, hogy szorgalmát, kitartását, kiegyensúlyozott edzéstervét és a hatékony csapatmunkát – melyekkel interjúnkban a minőségi sport felé vezető utat jellemezte – ismét szép eredményekre válthassa.
