GLT Delta Kft. – a szaktudás, az innováció és a barátság hármasa

A GLT Delta munkatársai és a tanúsítás résztvevői

A GLT Delta munkatársai és a tanúsítás résztvevői

A különféle építőipari vállalkozások nevében, logójában gyakran tűnik fel a stabilitást szimbolizáló delta, azaz a háromszög. Így van ez a GLT Delta Kft. esetében is, de itt az ominózus síkidom a cégalapítók: Székely Géza, Cserkúthy László és Strasser Tibor hármasára utal. A hármasság szimbolikája pedig jelen írásunkban is tetten érhető, hiszen a vállalat két vezetőjével és minőségügyi megbízottjával beszélgettünk abból az alkalomból, hogy a GLT Delta Kft. 20 éve működteti tanúsított minőségirányítási rendszerét.

Strasser Tibor: gmk-ból kft.-be

Valamikor 1980-ban kezdődött a vállalatunk története, anélkül, hogy tudtunk volna róla. Cserkúthy László barátommal akkoriban a Zipernowsky Károly Műszaki Szakközépiskolában osztálytársak voltunk és ez a kötelék olyan erősnek bizonyult, hogy később erre alapozva közös vállalkozást hoztunk létre kezdi a cégtörténetet Strasser Tibor.

A frissen szerzett szaktudás birtokában az épületgépészet területén kezdtek el tervezőként dolgozni, ám csakhamar kiderült: ahhoz, hogy a folyamatot egészen a kivitelezésig le tudják fedni, az elméletnél kicsit több kell. Nem volt autónk, nem voltak szerszámaink és nem volt tapasztalatunk sem a kivitelezéssel kapcsolatban. Ezért betársultunk az épületgépészeti kivitelezési munkákra szakosodott Székely Géza Termowill GMK-jába – ad magyarázatot a miértekre Strasser Tibor.

A vállalkozás aztán gyorsan kinőtte magát és csakhamar új szervezeti formát igényelt. Ekkor, 1991-ben alakították át a meglévő gazdasági munkaközösséget a GLT Delta Kft.-vé, amit azóta egy, a tulajdonosi szerkezetben beállt változás miatt ketten irányítanak.

A fejlődés katalizátorai

A cégvezető úgy véli: a tudásra és tapasztalatra épített gazdasági társaság robbanásszerű fejlődésében két dolog játszott katalizátor szerepet. Az egyik a minőségirányítási rendszer bevezetése. Amikor Zongor Gábor, a későbbi tanúsításunkat is levezénylő vezető auditor igyekezett minket meggyőzni az ISO 9001 előnyeiről, tulajdonképpen még azt sem tudtuk, hogy egyáltalán mi az.

Ezzel párhuzamosan egyre inkább érezni kezdtük a piaci szereplőkre nehezedő nyomást, ami főként a beszállítói státusban lévőktől követeli meg az érvényes tanúsítást. Lassanként megértettük, hogy az előrelépéshez elengedhetetlen a minőségirányítási rendszer bevezetése és használata. Az már csak ráadás volt, hogy az ISO kiépítése közben világossá vált, hogy a rendszer abszolút a saját igényeinkre, cégünkre szabható.

Robotok a térben

A vállalati konjunktúra másik mozgatórugója annak felfedezése volt folytatja a GLT Delta alapítója , hogy

a tervezést és kivitelezést új alapokra, ha úgy tetszik a XXI. századba helyeztük.

 A méretfelvételtől, a tervezésen át az előregyártásig ívelő korszerű 3D-s és robot technológia pedig még az okos készülékek korában is nagyot tud szólni. A különböző munkafolyamatok integrációjával ugyanis a korábbinál jóval hatékonyabb (kevesebb munkaórát igénylő) és költségtakarékosabb munkavégzésre nyílik lehetőség. Ez pedig nem elhanyagolható szempont akkor, amikor egy beruházás költségeinek oroszlánrészét a munkabérek teszik ki. Így már érthető a német megbízó csodálkozása idéz fel egy közelmúltban történt esetet  Strasser Tibor amikor egy, a szokásos módon 1 hónap alatt elvégezhető kazánház projektre 1 hét alatt pontot tettünk.

Bárdos Ferencné – Sári néni

A tanúsítását húsz éve folyamatosan megújító GLT Delta Kft.-ről nem lehet úgy cikket írni, hogy BárdosFerencné, Sári néni kimarad a vállalati tablóból. Már csak azért sem, mert minőségügyi megbízottként a tanúsítás folyamat kikerülhetetlen szereplője volt és ma is az.

Bár egy hölgy korát nem illik firtatni, talán Sári néni nem bánja, ha vele kivételt teszünk, hiszen 95(!) éve, vitalitása, munkakedve és széles körű tapasztalata előtt még a fiatalabb kollégák is fejet hajtanak.

Egy nyelven a megbízókkal

Bárdos Ferencné a cég indulása óta itt dolgozik. Előtte hasonló szegmensben tevékenykedett a Magyar Épületgépészek Szövetségnél. Magabiztos német nyelvtudását és szakmai tapasztalatait jól tudta kamatoztatni, hiszen a vállalat ausztriai és németországi piaci jelenléte indokolttá tette egy minden szempontból a megbízókkal azonos nyelvet beszélő munkatárs foglalkoztatását.

Korlátlan felhatalmazással a minőségért

– Úgy emlékszem, egy osztrák partnerünk vetette fel először az auditálás szükségességét és persze, a kiállításokat járó Cserkúthy Lászlónak és Strasser Tibornak is mindenhol ezt duruzsolták a szakmabeliek. Amikor végül elhatároztuk, hogy mi is eleget teszünk ezen elvárásoknak,

Zongor Gábor működött közre az előkészítésben és a folyamatleírások kialakításában egy hetekre lebontott, precíz menetrenddel

emlékszik vissza 1998-ra Bárdos Ferencné.

– Én a munka adminisztratív részét vittem mondja szerényen a minőségügyi megbízott. A mérnököknek más dolguk volt, nem volt idejük a minőségirányítási rendszer kiépítésével bíbelődni, így hát a vezetőségtől, jól jelezve az ügy fontosságát, a célok érdekében korlátlan felhatalmazást kaptam. Még így is egy évbe telt, mire a vállalat eljutott a tanúsításig, de a tulajdonosok a mai napig nem bánták meg, hogy annak idején belevágtak.

Cserkúthy László: A változás állandó

– Frissen végzett tervezőként nem volt könnyű dolgunk a cégalapítással – kezdi válaszát arra a kérdésre, hogy mi a titka a lassan fél évszázados, a szimpla üzleti partnerségnél mélyebb barátságnak. – Azt hiszem a lényeg az, hogy mindenki keresse meg, hogy egy cégben hol, mit lehet dolgozni és ne legyen túl mohó! Ha ezek az alapok megvannak, akkor a dolog működik – mondja magától értetődő egyszerűséggel Cserkúthy László.

Persze, azért – a cég történetét és portfólióját ismerve – másra is szükség volt. Például arra, hogy a GLT Deltánál megértsék az idők szavát. Márpedig a piac mindig mást és többet akar. Ezért a “Csak a változás állandó” mottó jegyében a megrendelői igényeknek megfelelően fejlesztették és módosították szolgáltatásaikat.

1 milliárd pontos pontosság

Mint kiderül: a változás kétirányú volt. A tervezés új elemeként megjelent a lézerszkennelés, amely a felvett 1 milliárd ponttal pontos méreteket ad a kivitelezés helyszínéről.

A szokásosnál jóval precízebb méretfelvételt ezek után 3D-s tervezéssel egészítik ki, amely már térben mutatja meg a legyártandó munkadarabot. Cserkúthy László a mérnöki munka evolúcióját így írja le: – Kezdetben a mérnökök tustollal rajzolták meg azokat a gyártmányrajzokat, amelyek később már számítógépen kétdimenzióban születtek.

Mára mindez térbelisége okán szinte megfoghatóvá vált, jelentősen megkönnyítve az adott eszköz előregyártását, a helyszínen történő beszerelését.

Ennek ellenére ezt az egyedi technológiát ma még csak kevesen használják Magyarországon.

A lézerszkennelést, a 3D-s tervezést és az előregyártást egy innovatív szolgáltatási csomagban kínálva – kiegészítve az előregyártással, szereléssel és szervizeléssel, a GLT Delta Kft. olyan egyedi szolgáltatást képes nyújtani, amire külföldön is csak a náluk jóval nagyobb vállalatok képesek.

BIM – nyomon követhetőség egy kattintással 

És még ezt is képesek voltak fokozni, ehhez pedig meglepő módon a minőségirányítási rendszer bevezetése kellett.

– Új gondolkodásmódra kényszerített és leginkább az előregyártásban nyitott új távlatokat előttünk az ISO 9001.

A BIM (Building Information Modelling) keretein belül kifejlesztettük a 3D-s tervezés és a minőségirányítási rendszer együttesén alapuló  szolgáltatásunkat. Ez a felhasználókat már a 4. dimenzióba emeli, lévén a legyártott elemekről valamennyi információt térben és időben nyomon követhetővé tesz.

Vagyis például egy hőközponthoz megtervezett és legyártott csőről a későbbiekben az elemhez rendelt kód alapján könnyedén megállapítható, hogy átesett-e a szokásos nyomáspróbán, és hová építették be – magyarázza a bonyolultnak tűnő módszer lényegét a cégvezető.

A GLT Delta Kft.-ben mindennek és mindenkinek megvan a helye

Cserkúthy László szerint a minőségirányítási rendszer legnagyobb nóvuma az, hogy az azt működtető vállalatokban kialakul egy újfajta rendszeralapú szemlélet, amelyben mindennek és mindenkinek megvan a helye. Áttekinthetőbbé és ellenőrizhetőbbé válnak a dolgok.

És ez igen komoly fegyvertény egy olyan vállalat esetében, amelynek jó nevű, a kifogástalan minőségre érzékeny külföldi építő cégek az ügyfelei.

Egyelőre Ausztriában és Németországban vagyunk jelen, a magyar piacnak még meg kell érni ránk – magyarázza a cégvezető mielőtt sietve hozzáteszi – , de amint a kapacitáshiányunkat orvosoltuk, hamarosan itthon is elindulunk.

És mivel a GLT Deltánál biztosak abban, hogy mindehhez szükség van a működő minőségirányítási rendszerre, ígéretet kaptam, hogy beszélgetésünket a magyar piac meghódítása után folytatjuk…