Cikksorozatunkban ismert emberek – gazdasági szereplők, művészek, sportolók – vallanak arról, hogy a saját szakterületükön mit értenek minőség alatt. Most Kiss Gergely háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó beszélt nekünk arról, mitől működik jól – ha úgy tetszik, mitől játszik minőségi játékot – egy csapat.
Ha a kérdést a személyiség felől közelítjük meg – indítja a beszélgetést Kiss Gergely –, azt láthatjuk, hogy mindenkiben jó (bízom benne, hogy ebből van több) és rossz tulajdonságok keverednek a genetika és a társadalmi ráhatások függvényében. Ezen felül mindannyian rendelkezünk valamilyen speciális képességgel, amely alkalmassá tesz minket arra, hogy kőművesként, mérnökként vagy éppen sportolóként tevékenykedjünk.
A sportolónak tizedmásodpercek alatt kell megjárni a mennyországot és a poklot, onnan pedig ismét a mennybe jutni. Az élsportban szempillantásnyi idő van arra, hogy döntést hozzunk és csúcsot döntsünk.
Érdemes azonban az egyéni és a csapat sportágakban kimagaslót nyújtó egyének között is különbséget tenni. Egy futó, egy magasugró, egy lövész vagy egy tornász életében a személyi felelősségvállalás, az egészséges önzés fokozottan van jelen. Ez az „igenis meg tudom csinálni!” különleges attitűdje, ami alkalmassá teszi őt arra, hogy újra meg újra kitolja saját teljesítőképessége határait.
Kiss Gergely úgy látja, ugyanez a jellemvonás a csapatsportot űzőknél is tetten érthető, de ott – ahogy mondja – hullámokban tör elő. – A mi helyzetünk annyiban különleges, hogy az év túlnyomó részében egy nagyon erős átlagot kell hoznunk, de van 10-20 kitörési pont, amikor a vállunkra kell venni a csapatot. Eközben kevés és rövid az az idő, amikor csak magunkra számíthatunk.
A legendás vízilabda aranycsapat jobbszélsője szerint a sportban a kimagasló teljesítményt elérők mindegyikére jellemző az átlag feletti kitartás. Az az elszántság, amely erőt ad akkor is, amikor hányingerrel, gyomorgörccsel kell küzdeni. Ami tartja bennük a lelket, amikor hajnalban csörög az óra, amikor késő estig tart az edzés, amikor az éjszaka a tankönyv mellett éri őket, vagy amikor a szabadidős program számukra ismeretlen fogalommá válik.
– Itt jön a képbe az egyéni minőség kérdése – kanyarodik vissza eredeti témánkhoz Kiss Gergely – hiszen csapatom tagjait ismerve azt merem állítani, hogy ha játékostársaim egyéni sportot választottak volna, különleges kitartásuknak, szorgalmuknak és koncentrációjuknak köszönhetően ott is ugyanígy megállták volna a helyüket.
Persze, ez nem minden esetben és nem mindenkire igaz – véli olimpikonunk. Arra nincs garancia, hogy egy kiváló egyéni teljesítményt nyújtó sportoló csapatban is ugyanilyen jól tud működni. Szerencsére a Sydneyben, Athénben és Pekingben is olimpiai aranyat szerző magyar gárdánál ez másként volt.
– Szerbia csapatát – az örök riválist – kiváló játékosokból állították össze, de a játéktudás és a csapatkohézió a magyaroknál volt magasabb szintű. Bizonyára ennek köszönhető, hogy a fontos pillanatokban sokszor teljesítettünk jól – mondja szerényen az oszlopos tagja annak a válogatottnak, amelyet ma a Hidegkuti, Puskás, Czibor fémjelezte aranycsapathoz hasonlítanak.
Mielőtt azonban betennénk a Benedek Tibor, Biros Péter, Fodor Rajmund, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Kósz Zoltán, Märcz Tamás, Steinmetz Barnabás, Szécsi Zoltán, Székely Bulcsú, Varga I. Zsolt, Vári Attila, Gergely István, Madaras Norbert, Steninmetz Ádám, Hosnyánszky Norbert, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga Tamás alkotta (a 2000, 2004 és 2008-as olimpiai) csapatot a nosztalgia naftalinszagú díszdobozába, Kiss Gergely sietve leszögezi: hamarosan (augusztus 7-étől várhatóan öt meccs erejéig) újra izgulhatunk értük.
– A vizes világbajnokság masters versenyében a 40+-osok között ismét medencébe szállunk. A versenysport befejeztével már valamennyien más területen dolgozunk, de igyekszünk az edzéseken mindannyian részt venni.
– Ezeknek a mérkőzéseknek azonban más íze lesz, mint egy olimpiai döntőnek. Azért vállaltuk a megmérettetést, hogy újra átélhessük mindazt a jót, amit gyerekkorunk óta kaptunk ettől a sportágtól: a passzokat, az öltözői nevetéseket, az egymásra kacsintásokat. Ez verseny lesz, de már nem életre, halálra.
Hogy hol marad akkor a győzelemhez nélkülözhetetlen adrenalin? A vízipólós nevetve megnyugtat: az azért nem fog hiányozni! – Lesznek könnyebben legyőzhető és kemény ellenfelek. Lesznek olyan meccsek, ahol csak a játékot kell élveznünk és bizonyosan lesznek olyanok is, ahol fogcsikorgatva kell majd harcolnunk. De, mi ilyenek vagyunk!
Lassan végéhez közeledik beszélgetésünk, a végszó is megvan, amikor a civilben jogász olimpikon megjegyzi: – A minőséghez annyit még mindenképpen hozzáfűznék, hogy az nem egyenlő a tizenöt perc hírnévvel! Az nem lufi. A minőség, a jó minőség hosszú távú dolog. Olyan, ami kitart életünk végéig, bármibe is fogunk…
