Pareto a megunhatatlan!

pareto

90-60-90; aranymetszés, 80/20. Ikonikus aránypárok, amelyek mind többet mondanak annál, mint hogy két szám hogyan viszonyul egymáshoz. És bár egy csupa nőkből álló cég vezetőjeként számunkra is fontos a – ha nem is a Marilyn Monroe által megteremtett tökéletes, de a – női arányok szem előtt tartása, és persze mi is meglátjuk a szépséget egy-egy művészeti alkotásban, azért szakmánkból adódóan mégis csak a Pareto elv örökérvényűségében hiszünk leginkább.

A társadalmi egyenlőtlenségek egyenlete

A 80/20-as szabály, vagy más néven a Pareto-elv Vilfredo Pareto, olasz közgazdász nevéhez fűződik. Nem friss felfedezésről van szó, lévén 1906-ban publikálta matematikai képletét, amelyben azt állította, hogy

az össztársadalom által megtermelt javak 80 százaléka egy viszonylag szűk réteg, a társadalom 20 százalékát gazdagítja.

Ez eddig csak a társadalmi egyenlőtlenségek egyenletének tűnhetne, ha az elvet nem tudnánk vállalkozásunkban is kamatoztatni.

A befektetett energia 20 százaléka adja az eredmények 80 százalékát.

Az elv lefordítható a gazdasági vállalkozások nyelvezetére is, azaz: a befektetett energia 20 százaléka adja majd az eredmények 80 százalékát.

Vagyis nagyon nem mindegy, hogy mire helyezzük a hangsúlyokat, mire fordítjuk időnk és anyagi forrásaink jelentős részét. 


Ha folyamataink nem egységesek, ha termelésünk állandóan akadozik, ha folyton a hibák korrigálása, a felelősök felkutatása rabolja el az időnket, vállalatunk nem lesz képes a maximális fordulatszámra. És ezt versenytársaink épp ilyen jól tudják.

Pareto és a minőségirányítás

A működő minőségirányítási rendszer ezeket a folyamatokat egységesíti, racionalizálja. Olyan cégre szabott modellt ad, ami kijelöli a működés irányát. Keretet szab a munkaidőnek, a ráfordításoknak. Átláthatóvá teszi a szervezeti struktúrát, pontos felelősségi szinteket állít fel, amelyek egyfelől az ellenőrzést teszik lehetővé, másrészt pontosítják a munkavállalók kompetenciáját.


Az ISO 9001 mederbe szorítja az elfolyó munkaidőt, szétválasztja egymástól a hasznos és a haszontalan tevékenységeket.

Segít optimalizálni a költségeket, hogy valóban csak arra költsünk, ami elengedhetetlen. A várható kockázatok feltérképezésével pedig olyan gyenge pontokra világít rá, amelyek a jövőben akár komoly kiadásokat is eredményezhetnének.

ISO 9001: a vezetői asszisztens

A menedzsment rendszer mindenkori támasza a vállalkozás vezetőjének, akinek első sorban a stratégiaalkotás a feladata. A döntéshozatalhoz pedig ezek a biztos pontok adnak megbízható segítséget. Ha az időnk és energiánk 20 százalékát a jól működő rendszer kiépítésébe fektetjük, éppúgy, mint a mesében: az meghálálva az odafigyelést megsokszorozott eredményt hoz majd – ha hihetünk Paretonak, akkor nagyjából a profit 80 százalékát.

Az ISO 9001 nemcsak egy irányítási rendszerszabvány. Sokkal inkább egy univerzális, segítség, hogy kisebb energiaráfordítással, tudatosabban, hatékonyabban és nem utolsó sorban jövedelmezőbben működtethessük vállalkozásunkat. És ez az állítás viszont nem 80, hanem 100 százalékban igaz.

TUDÁSKÖZPONT
Magyar

NÉZZE MEG LEGÚJABB MINŐSÍTÉSÜNKET
ÉS LEGYEN TÖBB BEVÉTELE!
MEGNÉZEM!
close-link