A hitelesség hitelesítői

Amikor felső tagozatban az SI rendszerrel ismerkedtünk, szó került az egységes mértékrendszer előtti időről is. A laza tudománytörténetet a hitelesítés fontosságával együtt aztán le is tudtuk egy jó időre és nem foglalkoztunk vele egészen addig, amíg már felnőttként be nem gurultunk egy benzinkútra. És hogy mi köze ennek a tanúsításhoz és az akkreditált tanúsító szervezetekhez? Erről lesz szó mai bejegyzésünkben.

1. Azt ugye már tényként kezeljük, hogy amennyiben egy nem akkreditált cég végzi el vállalkozásunk tanúsítását, nos, abban az esetben a kapott papír felhasználási lehetőségeinek inkább a fantáziánk mintsem a józan ész szab határt. Magyarán: a nem kevés pénzért így kapott dokumentum nem hiteles, azaz nem ér többet egy sajtpapírnál! Az esetek többségében nem tudunk vele pályázni, nem érdemes egy beszállítói szerződéshez csatolni.

2. Felvetődhet a kérdés – feltételezve, hogy a tanúsítási folyamatba belevágó vállalkozás cégvezetőjét a legjobb szándék vezérli –, kinek a dolga leellenőrizni, hogy a hivatalos okiratot kiállító szervezet valóban rendelkezik-e azokkal az engedélyekkel, amelyek az általa kiadott dokumentumot hitelessé, használhatóvá teszik?

Azt, hogy megbízható, hiteles, vagyis akkreditált cég végzi a tanúsítást, a tanúsítást kérő (legyen az cégvezető, beszerzési igazgató, közbeszerzési pályázatértékelő) feladata tisztázni. Ez egyszerűen megtehető, mivel a kiállított tanúsítványon szerepelnie kell az akkreditáló szervezet logójának. (Erről bővebben az Amit a tanúsításról tudni érdemes c. kiadvány 26-27.oldalán olvashatnak. Aki pedig inkább online tájékozódna, a http://www.european-accreditation.org/ea-members nemzetközi, és a http://nah.gov.hu/kategoriak hazai weboldalon teheti meg.) Amennyiben az adott szervezet nem tud felmutatni ilyen akkreditációt, az egyes pont lép érvénybe…

Az autóiparban tudják…

De, miért illetve hol fontos, hogy akkreditált céggel tanúsíttassuk vállalkozásunk irányítási rendszereit? Az autóipar – ami egyébiránt is különösen érzékeny a csúcsminőségre – már jó ideje komoly hangsúlyt fektet erre. Ebben a szektorban is gyakoriak a (rettegett hírű) vevői auditok, amelyeken a vevő/megrendelő mérnökei a helyszínen ellenőrzik, hogy a gyártás a legapróbb részletig a szerződésben foglalt feltételekkel történik-e. (A tanúsító audit ebben az esetben a vevői audit főpróbájaképp is felfogható, hiszen jó esetben itt minden esetleges hiányosság feltárul.)

Akkreditált laborok, kalibrált műszerek

Azt, hogy a folyamatainkban használt mérőeszközeink valóban kalibráltak, egy erre szakosodott gazdasági társaságnak, jellemzően egy akkreditált kalibráló labornak kell megállapítani.

Az elsőre bonyolultnak tűnő logika innen nézve könnyen érthető: vagyis, ha maga a kalibrálást végző szervezet – példának okáért egy kalibráló labor – nem akkreditált, akkor az általa kiadott kalibrálási bizonyítványok, az így kalibrált eszközök, módszerek sem azok. Tehát közvetve megint csak a fent idézett egyes ponthoz érkezünk…

Abban az esetben, ha a vevői auditoktól szintén nyüzsgő élelmiszeriparban érintett vállalkozásunk révén külföldről gyümölcsöt vagy zöldséget importálunk – a behozott termények egészségre ártalmatlan voltát egy független, akkreditált szervezet (élelmiszer labor) ellenőrzi. Az így kapott eredményt pedig nem vonjuk kétségbe, lévén az élelmiszer vizsgáló labort is ellenőrzik, amennyiben akkreditált.

Hitelesítés csak hatósággal

Most pedig kanyarodjunk vissza a bevezetőben említett benzinkutas példára. A hétköznapi életben ezzel a jelenséggel leginkább a mérésekkel kapcsolatban találkozunk. Azt, hogy a töltőállomás pénztáránál valóban a kocsinkba tankolt üzemanyag mennyisége után járó összeget fizetjük, azt a kútfejeken található hitelesítő szervezet logója/matricája igazolja.

A posztókereskedő fohászától az SI rendszerig

Messzire jutottunk hát az általános iskolai tanulmányainktól. Szerencsére elmúltak már azok az idők, amikor a posztókereskedő a vásárban azon drukkolt, hogy lehetőleg rövid kezű, alacsony vevő jöjjön vásárolni, mert az akkor használatos hosszmérték, a rőf révén az egyén (alsó)karhossza határozta meg az eladandó áru mennyiségét. Kicsi kar – kevés vászon, hosszú kar – sok vászon. Az ehhez hasonló anomáliákat helyezte hatályon kívül a közmegegyezésen alapuló és nem utolsó sorban hitelesített mértékegységeket használó SI. Ma már az egységes mértékegységeknek (és a mérőeszközöket hitelesítő szervezeteknek) hála, biztosak lehetünk abban, hogy amit veszünk (legyen az termék vagy szolgáltatás) az a kívánt mennyiségnek és minőségnek megfelel.