Néhány álláshirdetést elnézve nem túlzás azt gondolni, hogy a cégek manapság olyan mindenhez (is) értő kollégát keresnek, akitől a Weöres Sándortól kölcsönkért pár sor szerint nem idegen. A lábával karikázik, a kezével citerázik, az orrával orgonázik, a fülével figurázik, a szemével gurgulázik, a szájával vacsorázik. A CertUnionnál azonban nem polihisztorok dolgoznak. Ehelyett egymást segítő, profi szakemberek, akiknek a tanúsító szervezet évente szakmai továbbképzéssel egybekötött csapatépítőt szervez.
Legutóbb Tiszafüreden töltött e célból két napot a CertUnion és auditor csapata, a jó hangulatú találkozóról pedig Kirizs Tibor és Pallos Gabriella tartott élménybeszámolót.
Egy félig szakmai, félig szabadidős program sikerességét indikátorként jelzi, hogy milyen szívesen vesznek részt rajta a munkatársak. E tekintetben a CertUnionnak egyáltalán nincs szégyenkeznivalója. Mivel ahogy Kirizs Tibor fogalmaz: az ilyen rendezvényeket szabadidős eseményeknek tekintjük, még akkor is, ha értelemszerűen szakmai előadások is helyet kapnak bennük. Ezért aztán ki nem hagynánk egyet sem!
Jót s jól!
Annak, hogy a szakmai előadások ne szegjék kedvét a résztvevőknek, két titka van: érdekes, időszerű témák és kiváló, elismert előadók.
Mint sejthető, idén sem volt ezekből hiány, hiszen a szakmai vonalon most sláger témának számító EPR került terítékre Csermely Ildikó EPR szakértő jóvoltából. Kapitány Sándor a még mindig velünk “élő” és napjainkra még aktuálisabbá vált GDPR-ról mesélt. Kodolányi Gábor pedig a környezetvédelmet is érintő munkavédelmi törvény változásairól osztott meg újdonságokat a hallgatósággal.
Még, még, még…

A szakmai előadások között kakukktojásnak számított a tanúsító szervezet által felkért Stumpf-Biró Balázs, aki a korábbi blogbejegyzésünkben tárgyalt összeomlás-kutatásról és a helyzetre adott válaszként értelmezhető “mély alkalmazkodásról” beszélt. Bár a téma korántsem tekinthető könnyednek, Pallos Gabriellát nem ez az előadás “sokkolta” leginkább. “Auditorként a hulladékkezelésre szakosodtam, ezért is ütött szíven a jogszabályváltozással (EPR) kapcsolatos előadás. Az elhangzottakat annyira hasznosnak találtam, hogy javasoltam, a közeljövőben a CertUnion szervezzen az ISO 14001-ben érintett auditoroknak továbbképzést e tárgykörben.”
Kötetlen szakmázás
Persze, egy csapatépítő attól csapatépítő, hogy a szakmai programpontok mellett lehetőséget kap a közösség a kötetlen beszélgetésre, a kikapcsolódásra. Itt sem történt ez másként. A apot zenés-táncos rendezvény zárta, de belefért még egy kis sport, ejtőzés a szálloda meleg vízében, sőt a helyi kézműves sörök kóstolójára is jutott idő.

És hogy egy tanúsító szervezet szakmai továbbképzéssel ötvözött csapatépítője mitől jó? Erről Kirizs Tibort kérdeztük: „a tevékenységünk támogatását segítő előadásokat hallgathatunk meg ezeken az alkalmakon, de szerencsére nemcsak “frontális oktatás” formájában találkozhatunk ezekkel a kérdésekkel.
Az előadások végén, de akár még a kötetlen programokon is szóba kerülnek a minket érdeklő témák. Az ehhez hasonló rendezvényeken összeolvad a szakma és szabadidő, mégsem zavaró ez.
Bizonyára ennek köszönhető, hogy van egy kemény mag, akik nélkül jóformán el sem kezdődhet egy ilyen esemény.”
Tanúsító szervezet könyöklés nélkül
Egy sikeres csapatkohéziós rendezvényhez tehát jó témák és még jobb előadók kellenek. Pallos Gabriella azonban a fent említett összetevők mellett fontosnak tartja még megemlíteni, hogy
csak ott lehet hatékony csapatot építeni, ahol egészséges a munkakörnyezet.
“Sok tanúsító szervezet csapatépítőjén jártam már, de a CertUnionnál tapasztaltam először azt, hogy itt valóban összetart a kollektíva. Az auditorok támogatják egymást – legyen szó a szakma nagy öregeiről vagy épp a kezdőkről. Itt nem az a legfőbb érték, ha valaki univerzális, mindenhez értő auditor, hanem az, ha saját szakterülete legjobbja. Itt nincs könyöklés, a szakmailag leginkább kompetens kollégához irányítjuk az ügyfelet. Valószínűleg ez a ma még ritkaságszámba menő légkör is szerepet játszik abban, hogy a Certunionnak évről-évre sikerül olyan csapatépítőt szerveznie, amit érdemes várni.”