Retinta: az eldobható világ vége

Retinta: az eldobható világ vége

Július elején az Európai Parlament plenáris ülése napirendre tűzte a hosszabb élettartamú, könnyebben, és ezáltal kisebb költséggel javítható használati eszközök gyártását garantáló jogszabályok bevezetését. A szándék az, hogy az egyszer használatos, eldobható, ám a gyártóknak nagy nyereséget hozó termékeket felváltsák a tartós, magas minőségű áruk. Ha nem lenne a Retinta Kft. évek óta a magyar piacon, könnyen hihetnénk, hogy csupán ennek az alig egy hónapja megfogalmazott elvárásnak kíván megfelelni.  Erről beszélgettünk Gillich Andrással.

A nyomtatógépek festékpatronjai – közismertebb nevükön a tonerek – három csoportra oszthatók: a gyári, eredeti tonerek, az utángyártottak és az újragyártottak – vág bele a pontos magyar megfelelő híján „festék kazettának” nevezhető termékek kategorizálásába a Retinta Kft. ügyvezetője.

A kereskedő dinasztiából származó, ám a társadalmi felelősségvállalás és a környezetvédelem iránt különös fogékonyságú üzletember korán szembesült azzal, hogy a szó szoros értelmében „ipari mennyiségű” szemét zúdul a világra.

Ekkor jött az ötlet, hogy egy tonerek töltésével foglalkozó barátjával összefogva a barát meglévő toner-töltő vállalkozásából nyugati mintára nyomtató kellékanyag újragyártó céget hozzon létre. (Ez nem jelent egyet a patronok festékutántöltésével, mert az megint egy másik üzletág.)

– A fent említett három kategória közül az első, az „original” toner vitathatatlanul nívós, ám ezt az árban is érvényesítenie kell a gyártónak. Az utángyártott termékek esetében ugyan kedvezőbb az ár, de ezért bizonytalan minőséget kapunk. Az újragyártott termékek esetében pedig a gyári alapanyagokból helyben hozunk létre jóval költséghatékonyabban az eredetivel azonos minőséget – tesz különbséget a háromféle gyártási irány között az ügyvezető.

A Retinta Kft-nél a visszagyűjtik az eredeti tonereket, majd ahogy Gillich András fogalmaz: az üzemben „atomjaikra bontják” azokat. A még használható alkatrészeket alaposan ellenőrzik, a hibásakat kicserélik, majd a kazettákat jó minőségű töltőanyaggal (festékkel) megtöltik. A gyártástechnológia végét azonban nem ez, hanem a kész toner kipróbálása jelenti, ugyanis minden egyes darabbal egy teljes oldalt nyomtatnak. Ez jelentősen – mintegy duplájára – növeli a gyártási időt, viszont ennek köszönhetően valóban hibátlan áruval tudják kiszolgálni ügyfeleiket.

Az ügyfelek pedig rendkívül érzékenyek a minőségre. –  Partnereink között a legnagyobb számban azon cégek találhatók, amelyeknek az iroda vagy a gyártósor üzembiztonsága a legfontosabb szempont. Ők azok, akik évekig a drágább, de kiváló minőségű eredeti tonert vásárolták, és akiket az ugyanilyen volumenű, de kedvezőbb árú termékeinkkel tudtuk meggyőzni.

– Ügyfélpiacunknak nem elhanyagolható hányada már környezettudatosan él és vállalkozását is így szeretné működtetni. Ennél a szegmensnél sokat nyom a latban, hogy a Retinta Kft-nél a 90%-ban visszagyűjtött alapanyagoknak, a károsanyag kibocsátás nélkül működő összeszerelő üzemnek, a nullára redukált nyersanyagbányászatnak és a szállítási költségek minimalizálásának köszönhetően a környezeti terhelést a lehető legjobban lecsökkentettük.

Az így készült tonerek akár hatszor is újrahasznosíthatók (bár az iparági standardok a 12-15-szöri felhasználást is lehetővé teszik), vagyis az általunk alkalmazott technológiának rendkívül alacsony az ökológiai lábnyoma.

És persze – folytatja Gillich András az ügyféltípusok osztályozását – nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik az utángyártott festékkazettákról azért váltottak az újraépített „retonerekre”, mert a pénzükért rendre gyenge minőséget kaptak.

Az imént felsorolt előnyök talán külön-külön is elegendőek lennének ahhoz, hogy a Retinta Kft-t ismert és elismert vállalkozássá tegyék. Az ügyvezető azonban azt állítja, ez még csak az érem egyik oldala.  – Termékeink minősége és „zöldsége” kétségtelenül fontos összetevője a sikernek, de munkánkban legalább ennyire hangsúlyos szerepet kap szolgáltatási palettánk is.

A felhasználók kényelmét, biztonságát célzó csomagban ezért helyet kapott a megrendelt áru következő munkanapra történő ingyenes kiszállítása, a 30 napos pénzvisszafizetési garancia, valamint a nyomtatástechnikai kérdésekben nyújtott tanácsadás, amellyel hatékonyabbá és nem utolsó sorban olcsóbbá tehető a nyomtatás.

A hazánkban ma még fehér hollónak tekinthető vállalkozás tehát minden apró mozzanatában ügyel arra, hogy minél igényesebben, a lehető legmagasabb szinten szolgálja ki a hozzájuk forduló vevőket. Amikor erre terelődik a szó, Gillich András a kétszer kettő józanságával magyarázza el hitvallását. „Nincs itt semmi csoda, csak gondos, elhivatott odafigyelés és a szándék, hogy mindenből a legjobbat adjuk.”

Amennyiben egyre többen ismerik majd fel, hogy akár civilként, akár vállalatvezetőként átfogó szemléletváltásra van szükség, idővel talán elérkezünk a világ végéhez. Az egyszer használatos, eldobható világ végéhez…

 

 

 

 

 

 

error: Content is protected!