Június második felében zárult cégünk, a CertUnion Kft. játéka, amelyben frissen szerződött partnereink közül valaki 50.000 Ft értékű ajándék úttal lett gazdagabb. A szerencse most Forgó Nándor, a Creative Print ügyvezető igazgatója mellé szegődött, aki, elmondása szerint alaposan meglepődött, amikor megcsörrent a telefonja és közölték vele, hogy a sorsolás neki kedvezett.
– Nem egy pályázat előírása miatt, és nem is másfajta kényszer hatására vágtunk bele a Creative Printnél a minőségirányítási rendszer kiépítésébe. Sokkal inkább marketing célok vezérelték döntésemet – ad magyarázatot Forgó Nándor a miértre. – Azért döntöttem az ISO 9001 mellett, mert így jobban ráláthatok vállalkozásom folyamataira, és persze, mert manapság igen jó ajánlólevél az iroda falára kifüggesztett certifikáció, vagy az online felületen megjelenő tanúsítási jel. Tehát ez nem spontán, hanem előre eltervezett lépés volt. Olyannyira, hogy az elhatározás még 2014 őszén fogant meg bennem, akkor kezdtük el nyomdánkban a felkészülést a tanúsításra.
– Sokféle haszna van ennek, de a folyamatot én leginkább szervezetfejlesztésként élem meg. Saját vállalkozásomat illetően letisztult bennem a kép. Ezt valahogy úgy tudnám szemléletesen megfogalmazni, hogy eddig belülről próbáltam megemelni egy szekrényt. Most pedig – miután megmutatták, hogyan kell – már tudom, hogy kívülről sokkal könnyebb… Vagyis addig, amíg a saját vállalkozásunknak „operatív” részei vagyunk és minden munkafolyamat személyesen is érint minket, más a perspektíva. A felkészülés egyik legjelentősebb hozadéka számomra, hogy megtanított hátrébb lépni, így most már kicsit messzebbről, objektívabban látni a cégem.
Persze, az előnyök itt nem érnek véget. Azzal, hogy minden átláthatóbbá vált, letisztultak a pozíciók is. Ez pedig egy „láncreakciót” indított el, ami nem meglepő módon megint csak pozitív hatást eredményezett a Creative Print életében. A jobban körvonalazott munkakörök, az ezekhez társított feladatok, valamint az, hogy a tevékenységekhez mindjárt személyeket is rendeltek, együttesen megnövelték az alkalmazottak felelősségtudatát, ami még a vállalkozások terén járatlanok számára is egyértelműen a stabil minőség alapfeltételét jelenti.
A szándék tehát már jóval ezelőtt megszületett. Arról viszont, hogy miért éppen a CertUnion Kft-t választotta tanúsító cégnek a Creative Print, Forgó Nándor így nyilatkozik: – Ajánlás útján, bizalmi alapon döntöttem Szabó Mirtill vállalkozása mellett. A megbízhatóság mellett fontos szempont volt számomra, hogy a CertUnion magyar tulajdonú gazdasági szereplő és persze, a másoktól hallott pozitív visszajelzések is csak megerősítettek elhatározásomban. Eddig nem csalódtam a szolgáltatásukban, úgy érzem: hosszú távú együttműködésnek nézünk elébe.