Jövőre ISO 37001 kell a közbeszerzésekhez?

iso 37001

A pletykának természetéből adódóan mindig van egy csipetnyi valóságalapja. A kérdés csak annyi: mennyi az a “csipetnyi”. Nos, a közelmúltban felröppent a hír, miszerint jövő évtől csak olyan ajánlattevő indulhat a hazai közbeszerzéseken, aki rendelkezik ISO 37001-es (azaz antikorrupciós) tanúsítvánnyal. Tanúsító szervezetként – amennyiben igazak az értesülések – értelemszerűen minket is érint a változás, ezért igyekeztünk kideríteni, mennyi igaz a hírből?

Hogy érzékeltessük, mekkora kört érinthet az egyelőre csak belengetett változás, álljanak itt a tavalyi év számai. Nos, a Közbeszerzési Hatóság statisztikája szerint 2022-ben 7894 db eredményes közbeszerzési eljárás végére tettek pontot. Az eljárások végleges összértéke 4590,3 milliárd forintra rúgott. 

Építkezés, árubeszerzés, szolgáltatás

Aszerint, hogy mire kívánták fordítani a megnyerhető támogatást, három fő csoportra oszthatjuk az indulókat. A legtöbben – szám szerint 2975 pályázat esetében – építési beruházás megvalósításához kérték a kormányzati segítséget. Ennél némileg kevesebben – 2592 esetben – árubeszerzésre, míg 2327 alkalommal valamilyen, a vállalkozás működéséhez kapcsolódó szolgáltatás megrendeléséhez éltek a központi mankóval. 

Mint látható, hatalmas kört érint, érinthet a “folyosói pletyka” szintjén terjedő hír.

Meg is kerestük a kérdésben legilletékesebb állami szervet, a Közbeszerzési Hatóságot, hogy foglaljanak állást a kérdésben. Levelünkre egyelőre nem kaptunk választ, amint reagálnak, cikkünket frissítjük.

ISO 37001, a rendelet magyar fordítása

A szóbeszéd számos további kérdést vet fel. Arra például nem tér ki a terjengő hír, hogy a közbeszerzések szereplőinek a 2019-ben kiadott, a többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok számára kötelező belső kontrollrendszert előíró kormányrendeletnek vagy a lényegében a rendelet “magyar nyelvű változatának”, az ISO 37001-nek kell-e megfelelni.

Utóbbi előnye, hogy közérthetőbb nyelven íródott és mivel már jó ideje (2016 óta)  jelen van a nemzetközi standardok között, nyugodt szívvel kijelenthetjük róla: működőképes irányítási rendszer.

A többségi állami tulajdonú vállalkozások eddig is igyekeztek tevékenységüket honlapjukon vagy a közösségi médiában átláthatóvá tenni, az antikorrupciós szabvány viszont ezt más módon teszi: az eljárások és szabályozók átvilágításával felelteti meg a társaságokat az elvárásoknak. 

A fehér ötven árnyalata 

Kérdés, hogy a rendeletalkotók a gazdaság kifehérítése érdekében kiterjesztik-e a jogszabály alá rendeltek körét. Nemzetközi szinten minden esetre számos példát találunk arra, hogy kifejezett előny, ha egy független szervezet hitelesíti az adott céget. Arról nincsenek információink, hogy központi nyomásra vagy belső kényszerből, de

Olaszországban igen csak fontosnak érzik a vállalatok, hogy feddhetetlenségüket igazolni tudják.

Ezt bizonyítja, hogy 2020-ban európai viszonylatban ők hozták működésbe a legtöbb esetben az ISO 37001 irányítási rendszert, de a spanyoloknak és a szlovákoknak is fontosnak tűnt, hogy üzleti partnereik felé is bizonyítani tudják megvesztegethetetlenségüket.

Nos, hogy mit hoz a jövő, az még kérdéses. Az viszont nem, hogy a működő ISO 37001 irányítási rendszer hitelt érdemlően bizonyítja minden tanúsítással rendelkező cégről, hogy tiszta lapokkal játszik. Ez pedig amellett, hogy a kikezdhetetlen tisztesség révén rangot ad, adott esetben akár forintosítható üzleti előnyt is jelent.

error: Content is protected!