Minden edukációs tevékenységünk ellenére még mindig sokan vannak, akik számára a minőségirányítás megfoghatatlan, nehezen érthető dolog. Úgy hiszik, hogy egészen biztosan bonyolult, elvont dolog, amit csak a kiváltságosok érthetnek. Így aztán a “mi is az a minőségmenedzsment?” kérdésre mélyen szántó szakmai magyarázatok helyett nagyanyám bejglijét szoktam példaként felhozni.
A városszerte “világhíres” bejgli titka
A minőségirányítási rendszer a jól menő vállalatok életében éppúgy jelen van, mint a civil ember mindennapjaiban. Ennek felismeréséhez pedig nagyanyám cukrásztudása kellett. Nagyanyámnak ugyanis városszerte “világhíres” bejglije volt. Rokonaink, ismerőseink karácsony táján egymásnak adták a kilincset, hogy megkóstolhassák ezt a remeket. Se szeri, se száma azoknak, akik elkérték a receptjét, amit nagymamám készséggel meg is osztott velük, ám hasonló sikereket senki sem tudott felmutatni e téren. Valami titok kellett, hogy legyen a dologban, de sokáig nem derült ki, hogy mi az.
Plan – tervezd meg, mielőtt belevágsz!
A bejgli-gyártás első lépéseként nagyanyám gondos bevásárlólistát írt arról, hogy milyen hozzávalók szükségesek a süteményhez.
Nagyon komolyan vette az időmenedzsmentet, lévén szinte minden alapanyagot mástól vásárolt meg. Volt neki ugyanis megbízható forrása a piacon, akitől a mindig hibátlan, diót, mákot vásárolta, mástól meg a házi tojást vette.
Mivel idővel a fél városnak ő sütötte az ünnepi bejglit, azt is ki kellett kalkulálnia, ekkora mennyiséghez miből, mennyire lesz szüksége. Amikor pedig már minden hozzávaló halmokban állt otthon, kitisztította a sütőt, előkészítette a tepsiket meg a gyúrótáblát és a szekrény legtetejéről leegyensúlyozta a dió- és mákdarálót. Bár fejből tudta a receptúrát, biztos ami biztos alapon, mégis elővette a megsárgult receptes könyvét. Ezzel pedig a minőségmenedzsment folyamatának “plan”, azaz tervezés részét le is tudta.
Do – valósítsd meg a tervek szerint!
A továbbiakban bevette magát a konyhába és csakhamar illatosra duzzadó kelt tészta hegyek jelezték a nagy munkát. De nemcsak úgy összekeverte a hozzávalókat! Tudta, hogy a recept szerint a vajat mindig tökéletesen el kell morzsolni a liszttel és azzal is tisztában volt, hogy a gömbölyűre kelt tésztának jót tesz, ha egy órán át hideg helyen pihenni hagyják a fűtetlen verandán. Már ilyenkor belangyította a sütőt, hogy mire az első tepsik megérkeznek, finom meleg fogadja a kövérre töltött rudakat.
Nagyanyám bejgli tésztája mindent tudott, de ismerőseink esküdtek rá, hogy nem ebben, hanem a töltelékben volt a titok. (Igaz, ami igaz, a tésztában nem is nagyon lehetett varázslat, mivel a mama-féle bejglinek jóformán nem volt tésztája, az színtiszta mennyei töltelék volt.) Abban, ahogy a dió, a reszelt citromhéj, a kevéske vanília meg néha a jófajta rum összekacsintott, vagy ahogy a finomra darált mák összeölelkezett a vaníliáscukorral meg a rumba áztatott mazsolával.
Check – ellenőrizz, ellenőrizz, ellenőrizz!
Tevékenysége során különös jelentőséggel bírt az az abrosz, amit a gyúródeszkára terített. Erre került a fűtetlen verandáról behozott élesztős ragacs, amit addig nyújtott a sodrófával, míg a terítő apró virágai át nem sejlettek a vékony tésztán. Mire pedig idáig elért, a minőségirányítás “Plan-Do-Check-Act” listájából a második lépést is teljesítette.
Mi, gyerekek, a harmadik fázist szerettük a legjobban, amikor alkalmi minőségellenőrként a készre főzött diós és mákos krémből egy kóstolásnyit kaptunk – kipipálandó a folyamat Check fázisát – véleményezés céljából.
Idővel már volt annyi tapasztalatunk, hogy ismertük a sztenderdet és megéreztük, ha egy leheletnyivel kevesebb citromhéj került a keverékbe, vagy egy szem mazsola hibádzott a tökéletességhez.
Act – javítsd a hibákat és gondold újra a folyamatot!
Nagyanyám pedig hallgatott ránk és készséggel javított a töltelék összetételén. Ezután – eleget téve a minőségirányítás negyedik követelményének – rásimította a mákos-diós krémet a hártyavékony tésztára, az apró virágos abrosszal gondos rollniba csavarta és megkente tojássárgájával. A sütésre váró kész rudak pedig szépen visszamentek a verandára pihenni, majd még kétszer megkapták tojás-lakkjukat. Végül egy vékony kötőtűvel megszurkálta a süteményt és már indultak is a tepsik a meleg sütőbe.
Ilyen egyszerű a minőségmenedzsment
A kisült, aranybarna bejgli maga volt a mámor. Mégis, amikor erre terelték a szót a bejgli-rajongók, nagyanyám szerényen azzal hárította a dolgokat, hogy ő csak egy valamikori híres cukrász receptjét követte lépésről lépésre. A sok-sok év alatt persze kitapasztalta, hogy a sütőnek melyik rácsán a legjobb sütni a kalácsot, hogyan kell megdöfködni, hogy ne repedjenek szét a rudak és hogy a ragyogó barna színért fél óránként háromszor kell megkenni sütés előtt a kész bejglit.
“A recept leírja, mit kell tennem, a többire magamnak kellett rájönnöm. Más dolgom már nincs is, csak ragaszkodnom ehhez” –
mondogatta, miközben meg sem fordult a fejében, hogy anélkül, hogy tudott volna róla, a tökéletes minőségmenedzsment valósult meg a konyhájában.
(Képünkön a budaörsi Suhajda Cukrászda páratlanul finom bejglije látható)
