A nyertes pályázatokkal mi is nyerünk!

Sikerdíjas alapon nyújt vállalkozások számára pályázati tanácsadást az Euro Pályázat Kft., melynek a szakmájára komoly rálátással rendelkező ügyvezetője, Dr. Szabó Bence szerint munkájuk során az a legfontosabb szempont, hogy ügyfeleik nyerjenek azokon a tendereken, amelyeken a segítségükkel elindulnak.

A teljes pályázati folyamat lefedése

Az Euro Pályázat Kft. a teljes folyamatot menedzseli: ügyfeleinek segítséget nyújt a megfelelő kiírás kiválasztásában, a pályázati dokumentáció elkészítésében és benyújtásában, valamint az utánkövetésben is. Az ügyvezető elmondta: a pályázó vállalkozások számíthatnak cégük segítségére a pályázati folyamat lezárultát követő elszámolásában, valamint a különböző helyszíni ellenőrzések során is.

Az ügyfelekkel történő közös munka mindig a cég aktuális fejlesztési terveinek felmérésével kezdődik, melyhez megpróbálnak megfelelő pályázati forrást találni.
Sokszor előfordul azonban, hogy éppen nincs olyan lehetőség, amire az adott cégnek szüksége lenne, így akár több év is eltelhet, míg elindul a folyamat és ezzel együtt a fejlesztés.

Éppen ezért az Euro Pályázat Kft. jellemzően a szerződés aláírását követően minimum 5, de általában inkább 7-8 évig áll kapcsolatban ügyfeleivel.

Élet az indulás után

“Minden pályázati forrás iránt érdeklődő cégnek tisztában kell lennie azzal, hogy 100 százalékban előfinanszírozott pályázat nincs” – avat be a pályázatok rejtelmeibe Dr. Szabó Bence. “Többségük utófinanszírozott egy csekélyebb összegű előleggel, ami azt jelenti, hogy minden apró részlet, előírás teljesítésére oda kell figyelni a folyamat során, különben elképzelhető, hogy elúszik a még hátralévő, jelentősebb forrás.”

Az Euro Pályázat Kft. a sikeres pályázati folyamat után sem engedi el ügyfelei kezét. Az utólagos elszámolások során segítséget nyújt a szükséges dokumentumok elkészítésében, például a számlák kezelésében és ellenőrzésében.

“A pályázati pénzekkel történő elszámoláskor különösen hangsúlyos, hogy a különböző dátumok, árajánlatok és összegek megegyezzenek” – hívta fel a figyelmet az ügyvezető. A hibás elszámolás ugyanis hiánypótlást vonhat maga után, melynek benyújtására viszonylag kevés idő, mindössze 15 nap áll a cégek rendelkezésére.

Mit hoz a jövő?

A legtöbb iparágban még zajlanak a fejlesztések, de az autóiparban már érezhető a megbízások visszaszorulása. A gazdasági társaságok láthatóan előnyben részesítik a pályázati forrásokat a fejlesztési hitelekkel szemben. Ezért ha éppen nincs megfelelő pályázati kiírás, inkább halasztják a tervezett beruházást.

“Jelenleg a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus végén vagyunk, vagyis a pályázati források nagy része már le van kötve” – folytatta Dr. Szabó Bence. “Az úgynevezett maradvány értékekre még írhatnak ki pályázatokat, de ezekről egyelőre kevés az információnk” – tette hozzá.

Irányítási rendszerrel előnyben

A pályázati elbírálás során előnyben részesülnek, és plusz pontot kapnak azok a cégek, amelyek már rendelkeznek valamilyen menedzsment rendszerrel.

Hamarosan elérhető lesz például egy olyan pályázat, amely 0 százalékos kamatmentes hitelt nyújt gépvásárlásra, majd pedig ez a hitel vissza nem térítendő támogatássá alakul.
Ez a pályázat is díjazza, ha a jelentkező már rendelkezik bevezetett ISO 9001-gyel.

November végétől újraindul a gyakornoki program pályázat is: 100 százalékos támogatást igényelhetnek a cégek akkor, ha 25 év alatti munkavállalót alkalmaznak. A pályázattal ezen fiatal kollégák bér- és járulékköltségei számolhatóak el fél éven keresztül, de akár az általuk használt eszközök beszerzésre is fordítható.

Január 15-ig pedig még elérhető az a pályázat is, amelynek segítségével a cégek kedvező finanszírozással szerezhetnek be vállalatirányítási szoftvereket.

Összefoglalva érdemes tehát olyan pályázati tanácsadó cég szolgáltatásait igénybe venni, amely a teljes folyamaton végigkíséri az ügyfeleket, megfelelő tanácsot ad és segítséget nyújt. A rendelkezésre álló vissza nem térítendő támogatásokat ugyanis minden fejlesztés előtt álló cégnek érdemes kihasználnia.